
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint olyan államfőre lenne szükség, aki képes egyesíteni a társadalmat
Fotó: Gönczy Tamás/RMDSZ
Klaus Iohannis lemondásával megnyílt a lehetőség, hogy olyan elnököt válasszon Románia, aki tiszteli az ország lakosságát, azon belül a magyar közösséget – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Facebook-oldalára feltöltött videóban, amelyben az államfő lemondására reagált.
2025. február 10., 20:182025. február 10., 20:18
A kormánykoalícióban résztvevő magyar érdekvédelmi szervezet vezetője felidézte: tíz évvel ezelőtt, amikor Klaus Iohannist megválasztották elnöknek, nagy reményekkel érkezett és nagy elvárások fogalmazódtak meg a társadalom részéről az irányába, viszont Kelemen Hunor szerint
Az RMDSZ szövetségi elnöke úgy látja, van esély arra, hogy a májusi elnökválasztáson olyan államfőt válasszon Románia, aki képes lesz egyesíteni a társadalmat, és olyan átalakítást indít el, „amelynek a végén az állam fogja szolgálni a polgárokat, és nem fordítva. Minden polgár megkapja a tiszteletet, megkapják a közösségek is a tiszteletet, és megkapják a magyarok, a nemzeti, etnikai kisebbségek is a tisztelet az állam részéről, és különösen az államelnök részéről.”

Személy szerint helyesnek tartom, hogy Klaus Iohannis rászánta magát, és távozik az elnöki tisztségből. Épp csak egy baj van: megkésett a gesztussal.
A koalíció léte nem kérdéses Kelemen Hunor szerint, a kormány a parlamenti többség támogatásával teszi a dolgát, és
– zárta szavait.
Mint beszámoltunk róla, Klaus Iohannis hétfő kora délután bejelentette, hogy február 12-én, szerdán távozik hivatalából. Indoklása szerint meg akarja előzni azt a „kül- és belpolitikai krízist”, amit az okozna, ha a parlament kedden megszavazná a tisztségéből való felfüggesztését, amit az ellenzéki pártok kezdeményeztek, mert akkor népszavazást kellene kiírni a menesztéséről, és ez megosztaná a társadalmat. Iohannis második ötéves mandátuma egyébként tavaly december 21-én lejárt, de nem adta át a hivatalát, mivel az alkotmánybíróság érvénytelenítette a 2024-es elnökválasztási folyamatot, így idén májusra új szavazást írtak ki, és az elnök azt mondta, akkor távozik, amikor átadhatja a funkciót utódjának.

Lemond az államfői tisztségről Klaus Iohannis. Ezt maga az államfő jelentette be hétfőn annak nyomán, hogy a parlamenti házbizottságok eldöntötték: a törvényhozás kedden reggel tíz órakor vitatja meg a felfüggesztésről szóló indítványt.
Hideg időjárásra, szélre és vegyes csapadékra figyelmeztető előrejelzéseket adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
A múlt évben 2024-hez képest 9,1 százalékkal 64,371 millióra csökkent a vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok száma – közölte vasárnap az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Már március óta szedik az első, extrakorai hazai paradicsomot, amelyet a termelők 40–42 lej közötti nagykereskedelmi áron adnak el kilogrammonként, viszont a piacokon már csaknem 70, vagy akár 80 lejért árulják a viszonteladók.
Ilie Bolojan miniszterelnök szombaton kijelentette, hogy a közel-keleti háború elhúzódása nyomán a kormánynak semmilyen haszna nincs az üzemanyagárak emelkedéséből.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szerint engedhetetlen, hogy a Romsilva 2026-os költségvetésében előirányozzák a teljes erdészeti személyzet számára szükséges testkamerákra szánt összegeket.
A múlt év végén 7418 olyan gyermeket tartottak nyilván Romániában, akinek mindkét szülője külföldön dolgozott. Számuk 656-tal csökkent végéhez képest – derül ki az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA) szombaton közzétett adataiból.
Jelentős változás előtt áll az állattenyésztési ágazat: az APIA-támogatásban részesülő gazdáknak ezentúl hivatalos munkaszerződést kell kötniük az általuk foglalkoztatott juhászokkal, ellenkező esetben elveszíthetik a támogatásokat.
Szabálysértésnek minősülne, ha nem töltés alatt álló járművek parkolnának az elektromos autók töltőpontjainál – ezt írja elő a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közúti közlekedési törvényt módosító tervezete.
Dacian Cioloș április 6-tól, hétfőtől tölti be az elnöki tanácsadói tisztséget. A Nicușor Dan államfő által aláírt rendelet pénteken jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
szóljon hozzá!