Kelemen Hunor: „Döntésünk egybeesett a budapesti sugallattal”

– Emil Boc két héttel ezelőtti lemondása óta kiderült, a kormányfő távozása már jóval korábban eldőlt. Az RMDSZ szerint mi szükség volt erre a lépésre, egyáltalán a szövetség tudott-e az előkészületekről?

– Tudtunk róla. Emil Boc engem idejében tájékoztatott arról, hogy alaposan végiggondolta, és két változatot fontolgat: nagyon radikális kormányátalakítás, illetve az ő lemondása. Megpróbáltam erről lebeszélni, de megértettem az érveit. Nincs ebben most már semmi titok, de amíg ő nem tárta a nyilvánosság elé, magam sem beszéltem erről. A legfontosabb érve az volt, hogy három év miniszterelnökség, nagyon nehéz intézkedések meghozatala után új kezdetet akar teremteni pártjában, hogy valamelyest visszaszerezze az alakulat népszerűségét.

Azt tapasztalta, három év nehéz kormányzás után miniszterelnökként bármit mond, bármit tesz, minden oldalról támadások érik, és nem tudott kitörni ebből a helyzetből. Ma is azt mondom, hogy nem volt rossz kormányfő, emiatt megpróbáltam meggyőzni, ne mondjon le, de megértettem az érveit. Közöltem vele: döntését tiszteletben tartjuk, sőt ha úgy alakul, a koalíciót is tovább tudjuk vinni, de lesznek feltételeink. Tehát nem ért bennünket mindez meglepetésszerűen. Boc korrekt partnerként viselkedett velünk, és a nagyon fontos, mindannyiunkat érintő elképzelésekről korábban is idejében tájékoztatott.

– Az RMDSZ kezdetben az előre hozott választások kiírását támogatta. Mitől változott meg az álláspontja?

– Nemcsak Boc lemondásakor, hanem már az alkotmánybíróságnak a választások összevonásáról hozott döntésének megismerésekor azt mondtuk, hogy az előre hozott választásokat tartanánk jó megoldásnak. Számomra akkor úgy tűnt, a Demokrata-Liberális Párt hajlandó elfogadni érveinket. Kértek néhány nap gondolkodási időt, amikor is azt mondták, nem tudják vállalni az előre hozott választásokat. Emil Boc távozásakor ismét azt mondtuk, hogy ez lenne a megfelelő pillanat, mert nem kell kormányt buktatni, nem kell olyasmihez folyamodni, ami az előre hozott választások „nélkülözhetetlen kelléke”. De nem vállalták, és nagyon jól tudtuk: ha nem vállalja a PDL és az államfő, akkor idő előtti megmérettetést Romániában nem lehet tartani.

Az államelnöknek kell feloszlatnia a parlamentet, de az alkotmány eléggé permisszív, ami nem biztos, hogy ilyen esetben jó. Azt mondja ugyanis az alaptörvény, hogy az államfő feloszlathatja a parlamentet, ha hatvan napon belül kétszer megbukik a kormány, vagyis feltételes módban fogalmaz, és nem azt mondja, hogy föl kell oszlatnia. Emiatt Romániában nagyon nehéz feloszlatni a törvényhozást, nem is sikerült az elmúlt 22 év alatt. Márpedig Traian Băsescu elmondta, nem híve az előre hozott választásoknak. Habár az érveink rendjén valók voltak, nem erőltettük, hiszen sem a hétszázalékos parlamenti, sem a kormányban lévő 14 százalékos arányunkkal nem tudjuk előidézni.

– E téren nézetkülönbség volt Ön, illetve az előre hozott parlamenti megmérettetést hangsúlyosan szorgalmazó Borbély László alelnök és Markó Béla kormányfőhelyettes között, míg mások a kormányból való kilépést javasolták. Ennyire megosztja a szövetséget a kormányszerep?

– Van, volt és lesz is vita közöttünk, de nem olyan éles, mint amilyennek a sajtó kiváló munkásai, politikai elemzői látják. Azért vagyunk különböző személyiségek, hogy bizonyos dolgokat – még ha hasonló tapasztalatunk van, és hasonló könyveket olvastunk – különbözőképpen ítéljünk meg. Én is azt mondtam: ha néhány kérdést nem tudunk tisztázni, ebben a pillanatban nem föltétlenül érdemes kormányon maradni. De azt is nagyon pontosan láttam, hogy ellenzékben lenni sokkal nagyobb kockázattal jár. Mivel nem tudunk előre hozott választásokat kicsikarni, odasodródnánk a szocialisták és a liberálisok mellé, mert olyan nincs, hogy két ellenzéke van egy kormánynak. Ilyen szempontból még kevésbé láttam a lehetőségét, hogy új utat tudnánk megnyitni választási esztendőben.

Ezért gondoltam azt, hogy ha bizonyos kérdéseket tisztázni tudunk, akkor tovább kell mennünk, mert ebben a pillanatban a politikai stabilitás gazdasági értelemben létkérdése Romániának. Nem kockáztathatjuk azt egy politikai válsággal, hogy lenullázzuk, amit minden egyes adófizető az elmúlt két és fél évben vállalt a megszorító intézkedések nyomán. Mindig van egy határ, amit nem lehet túllépni. Előkészítettünk és tíz napon belül aláírunk egy 2012-re szóló megállapodást, amely két csapást jelöl meg: az életszínvonal, a bérek valamilyen mértékű növekedését, másrészt pedig a kisebbségi, a kollektív jogok kérdésével foglalkozunk.

Nyilván volt, és van vita közöttünk, de ettől szép egy politikai szervezet. Nálunk nincs, és nem is szeretnék megteremteni olyasmit, mint alakulófélben lévő pártoknál, ahol egy golyóstollban benne van az igazság, és csak az a kérdés, ki írja ki belőle. A parlamenti frakciónkban nagyon kemény vita folyt, hogy milyen körülmények között menjünk tovább, az RMDSZ vezetőségében pedig arról, hogy tovább menjünk-e. Sem Markó Béla, sem én, sem Borbély László nem kívántunk a kormányban maradni, a frakciónak és az állandó tanácsnak a döntése tartott bennünket ott. Nem ragadtunk a miniszteri bársonyszékhez, de a kollégáknak az volt a véleménye, hogy a kormányszerep folytatása esetén a vezetőségnek kell a kabinetben maradnia. A sajtóban a kollégák elmondják a véleményüket, de amikor egy döntést meghozunk, és egy vitát lezárunk, attól kezdődően senki nem „farag félre”.

– Korábban a technokrata kormányfő gondolata sem volt az RMDSZ ínyére. Mivel győzte meg Önöket Mihai-Răzvan Ungureanu?

– Én Ungureanut pillanatig sem tartom technokratának. Technokrata kormányfő az, aki a gazdasági, banki szférából, egy multinacionális vállalattól vagy a nemzeti banktól érkezik, de a politikához nincs köze. Mihai-Răzvan Ungureanu 1998-ban Andrei Pleşu mellett nem technokrataként lett államtitkár, liberális politikusként vált belőle külügyminiszter. Pártember volt, politikai kötődéseit nem tagadta, és az sem mellékes egy személy profiljának a megítélésében, hogy megint csak politikusként vezette a külügyi hírszerző szolgálatot. A technokrata miniszterelnök és kormány gondolata már tavaly februárban fölmerült, beszélgettünk erről Emil Bockal, de határozottan elutasítottam a technokrata kormányfő és a politikai kormány egyvelegének a gondolatát.

– Mi szerepel a hamarosan aláírandó koalíciós megállapodásban az életminőség javítása, illetve a kisebbségi jogok bővítése terén? Szakítópróba lehet például, ha áprilisban nem nőnek a bérek és nyugdíjak?

– Nem fogom most rögtönzésképpen tollba mondani, részleteket csak azután árulok el, hogy megbeszéltük az RMDSZ-frakciókban, a szövetség vezetőségében, majd a koalíciós partnerekkel. De pontosan ez a két csapás, és az ennek mentén meghozható kormányzati döntések fognak szerepelni benne: a bér- és nyugdíjemeléstől kezdődően az infrastrukturális beruházásokon át a kisebbségi, nyelvi, közösségi jogok érvényesítéséig. Beleértve azt az áldatlan állapotot is, hogy egy törvényes előírást egy egyetem rektora, szenátusa nem alkalmaz. Benne lesz az egész napos magyar nyelvű tévé- és rádióadás kérdése is, amelynek elindításához kormánydöntésre is szükség van. Mi kértük, hogy – akárcsak a költségvetés szövege – a kormányprogram tartalmazza a béremelés lehetőségét, ha a gazdasági körülmények megengedik. Ez akkor lehet szakítópróbája a koalíciónak, ha van forrás erre, és mégsem tesszük meg a lépést.

De a görögországi, franciaországi, más EU-tagállambeli gondok miatt előállhat olyan helyzet is, hogy komoly problémák lesznek a költségvetés kiadási és bevételi oldalán. Van két-három elképzelésünk arra, hol találunk ehhez forrásokat a költségvetésben. Az áprilist azért mondjuk, mert az első negyedév gazdasági adatai ismeretében látjuk, milyenek a bevételek, március 31. után tudjuk biztosan, lesz-e lehetőség, és ha igen, akkor milyen mértékű kiigazításokra lehet számítani.

– Arról mi a véleménye, hogy magyar ellenzéke, az EMNP és az MPP szerint az RMDSZ-nek többek között a kormányban maradás feltételei között kellett volna szerepelnie a területi autonómia és az állami magyar egyetem visszaállítása?

– Most olyasmit mondok, amit nyilvánosan még nem mondtam el. Emil Boc lemondása után rögtön volt konzultációm a magyar kormány képviselőivel, ők hívtak fel telefonon. Nevet nem mondok, de nagyon magas rangú, nem mindennapi szereplője a budapesti kormánynak. Ismeretes, hogy az Orbán-kormány milyen koalíciót lát partnerként Romániában, kivel tudnak együttműködni, arra sem kell kitérnem, milyen a viszony a magyar kormányfő és a román államfő között. Sőt azt sem kell ecsetelnem, hogy a román ellenzék nem Boctól akart megszabadulni, hiszen ő legkésőbb novemberben úgy is elment volna, a célpont máshol volt megjelölve.

És a magyar kormány ilyen szempontból nagyon tisztességesen járt el, konzultált az RMDSZ-szel. Meghallgattam és figyelembe vettem, amit elmondtak, és azt is közöltem, hogy döntésünket racionálisan fogjuk meghozni, figyelembe véve az RMDSZ és a romániai magyarság, Románia érdekeit. Mondjam úgy: döntésünk most egybeesett a magyarországi sugallattal. Ezek után a cinizmus tetejének tartom odatenni Toró T. Tibort, hogy nyilatkozzon arról, miért vagyunk mi kormányban, és hogy nem kellett volna ott maradni, mert az EMNP ideiglenes elnöke egészen pontosan ismeri, mi a magyar kormány véleménye erről. Sőt azt gondolom, hogy napi kapcsolatban áll a magyar kormány képviselőivel, amivel nincs semmi baj.

Nem foglalkozom ezekkel a cinikus, felelőtlen kijelentésekkel, szerintem nem ilyen esetekben kellene egymásnak feszülnünk, hanem programokról kellene vitáznunk. Ők versenyre készülnek, ki vannak tömve pénzzel, teleragasztják Erdélyt RMDSZ-ellenes matricákkal, amit én értek, de nem tudok értékelni. Ez nem az együttműködés terepét készíti elő.

– Várható-e a párbeszéd beindítása az EMNP-vel a párt hétvégi kongresszusa után?

– Rajtam nem fog múlni.