Hirdetés

Katonai parádéval ünnepeltek Bukarestben

Több NATO-tagállam díszegységeinek, illetve a román hadsereg, és a belügyminisztérium több mint háromezer fegyveresének részvételével nagyszabású katonai díszszemlével ünnepelték csütörtökön Bukarestben Erdély és a Román Királyság 1918-as egyesülésének napját, Románia nemzeti ünnepét.

2016. december 01., 13:042016. december 01., 13:04

2016. december 01., 13:192016. december 01., 13:19

Az MTI beszámolója szerint a díszszemlét Klaus Johannis államfő és Dacian Cioloș miniszterelnök jelenlétében a napokban felavatatott, frissen helyreállított első világháborús diadalívnél rendezték meg. A diadalívre a román hadsereg „dicsőséglistáját” tartalmazó tizenkét településnév közé visszakerült a „Budapest” felirat is, amelyet a – magyar Tanácsköztársaság vörös hadserege felett aratott 1919-es győzelemre nem túl büszke – kommunisták 1953-ban bevakoltak.

A több ezres közönség előtt rendezett katonai parádén a szárazföldi erők különböző fegyvernemei, valamint a csendőrség, a határőrség, a titkosszolgálatok speciális alakulatai vonultak fel díszlépésben, illetve több száz csapatszállító páncélos, rakétahordozó és kétéltű jármű fedélzetén, miközben fölöttük a román légierő mintegy ötven helikoptere, csapatszállító- és harci repülőgépe – az idén beszerzett első F-16-os rajt is beleértve – rendezett bemutatót.

Az ünnepséget a december 11-ei parlamenti választások közeledtével élénk belpolitikai vita előzte meg, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt éléről államfővé választott Johannis ugyanis nem hívta meg a díszszemlére Liviu Dragneát, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét, Victor Pontát, a PSD volt miniszterelnökét, de még a PSD-vel szövetséges Calin Popescu-Tăriceanu szabadelvű szenátusi elnököt sem arra hivatkozva, hogy a politikustársadalom „megtisztulását” szorgalmazza, és nem akar a díszemelvényen jogerősen elítélt, vagy bűnvádi eljárás alá vont politikusokat látni.
Johannis érkezésekor elvétve füttyögés is hallatszott a tömegből, de a PSD előre elhatárolta magát bármiféle rendbontástól, mondván, hogy nem szerveznek semmilyen tiltakozó akciót az ünnepen, elöljáróik a díszszemlét a tömegbe vegyülve tekintik meg.

Románia 1990-ben tette meg nemzeti ünnepévé december elsejét: 1918-ban ezen a napon rendezték meg Gyulafehérváron azt a román nemzetgyűlést, amelynek résztvevői kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal. Bár három héttel később, 1918. december 22-én a Kolozsváron megrendezett magyar népgyűlés résztvevői megkérdőjelezték az akkor még csak hárommilliós erdélyi és bánsági románság jogát ahhoz, hogy hétmillió lakos nevében eldöntsék 26 magyarországi vármegye Romániához csatolását, és – szintén a wilsoni önrendelkezésre hivatkozva – kinyilvánították, hogy Magyarországhoz akarnak tartozni, a román katonai ellenőrzés alá került és az antanthatalmak által Romániának ígért Erdély elcsatolását már nem sikerült megakadályozniuk.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés