Hirdetés

Kártevők, lárvák: a PSD „rendkívül erőszakos” nyelvezetére panaszkodik az USR elnöke

USR

Fritz szavai szerint a koalíciós üléseken a PSD vezetői nem kérik az USR távozását a kormányból

Fotó: Dominic Fritz/Facebook

Dominic Fritz szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyes politikusai „rendkívül erőszakos” és „dehumanizáló” nyelvezetet használnak a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) szemben.

Hírösszefoglaló

2026. március 10., 11:002026. március 10., 11:00

Az USR elnöke hétfőn a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a koalíciós üléseken a PSD vezetői nem kérik pártja távozását a kormányból, a nyilvánosság előtt azonban „kártevőknek” és „lárváknak” nevezik a koalíciós partnerük politikusait, megfélemlítve a szavazóikat.

Idézet
Ez rendkívül erőszakos, dehumanizáló nyelvezet. (...) Az autokraták beszélnek így a diktatúrákban az ellenzékükről. Korábban az AUR-nál tapasztaltuk ezt a stílust, most pedig egyes PSD-s politikusoknál is, például (...) Victor Ponta részéről. (...)

Ez akár mulatságos is lehetne, tekintve, hogy az USR-nek 12–13 százalékos támogatottsága van és négy minisztériumot vezet a kormányban, valójában azonban ez a nyelvezet a normalitást, stabilitást és igazságot akaró szavazókat próbálja megfélemlíteni” – fogalmazott Fritz az Agerpres szerint.

Hirdetés

korábban írtuk

Fritz: felelőtlenség lenne, ha a PSD politikai válságot idézne elő a koalíció felrúgásával
Fritz: felelőtlenség lenne, ha a PSD politikai válságot idézne elő a koalíció felrúgásával

Felelőtlenség lenne a Szociáldemokrata Párt (PSD) részéről, ha felrúgná a bukaresti kormánykoalíciót.

A pártelnök súlyosnak nevezte, hogy a PSD és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatásával a parlament elhalasztotta az új ombudsman keddre tervezett megválasztását.

Emlékeztetett arra, hogy Renate Weber jelenlegi ombudsman mandátuma már két éve lejárt, és a koalíciós egyezség szerint a tisztség az USR jelöltjét illeti meg. A párt Roxana Rizoiu emberi jogi szakértőt javasolta a posztra, aki korábban a román kormányt képviselte az Emberi Jogok Európai Bíróságán.

„A PSD nemcsak kijelentette, hogy nem támogatja a jelöltünket, hanem (...) az AUR-ral együtt megszavazta a parlamenti szavazás elhalasztását. (...) Véleményem szerint súlyos ügy, mert megmutatja, milyen érdekek és kapcsolatok húzódnak meg a háttérben” – mondta az USR elnöke.

korábban írtuk

Fritz: a PSD döntse már el, hogy kormányon akar maradni vagy sem
Fritz: a PSD döntse már el, hogy kormányon akar maradni vagy sem

A Szociáldemokrata Pártnak (PSD) most már el kellene döntenie, hogy kormányon akar maradni vagy sem, mert attól a pillanattól kezdve, hogy a koalíciós megállapodáson megszáradt a tinta, a párt azon gondolkodik, hogy maradjon-e a kormányban.

Beszélt ugyanakkor a főügyészjelöltekről is.

„Több kérdőjel is felmerül a főügyészség, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) és a szervezettbűnözés- és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) vezetői tisztségeire javasolt egyes jelöltekkel kapcsolatban - jelentette ki hétfő este a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.

Úgy vélte, hogy a jelöltek névsora valószínűleg másképp alakult volna, ha az igazságügyi minisztériumot az USR irányítaná.

Kifejezte ugyanakkor azt a reményét, hogy a következő parlamenti választások után pártja megerősödik, és további minisztériumok vezetését is átveheti. Fritz emlékeztetett arra, hogy kinevezésük előtt a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) véleményezi a jelölteket. Szerinte elképzelhető, hogy „meglepetések” lesznek, és nem kap majd mindegyikük kedvező véleményezést.

Az USR elnöke egyetértett Nicușor Dan államfővel abban, hogy a jelöltek között vannak megfelelő szakemberek is. Példaként a DIICOT élére javasolt temesvári ügyészt említette, aki szerinte szakmailag felkészült, és nincs pártkötődése. Fritz felhívta arra is a figyelmet, hogy az államfő korábban úgy fogalmazott: csak azok a jelöltek kerülnek az ügyészség élére, „akik élvezik a támogatását”, ami nem jelenti azt, hogy valamennyi javasolt személyt kineveznek.

korábban írtuk

Fritz megtorlással fenyegeti a PSD-t a Buzoianu elleni indítvány megszavazása miatt
Fritz megtorlással fenyegeti a PSD-t a Buzoianu elleni indítvány megszavazása miatt

A miniszterelnök-csere megtorpedózásával fenyegette meg Dominic Fritz, a Mentsétek meg Románia Szövetség (USR) elnöke a Szociáldemokrata Pártot (PSD), miután az megszavazta az USR-es Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter elleni egyszerű indítványt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés