
Jean-Claude Juncker és Klaus Johannis
Fotó: Presidency.ro
Jean-Claude Juncker csütörtökön bukaresti látogatásán megerősítette korábbi vállalását, miszerint az Európai Bizottság (EB) 2019-ig lezárja az úgynevezett Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust (MCV), amellyel a romániai igazságszolgáltatás reformját, a jogállamiság megerősítését követi figyelemmel.
2017. május 11., 22:532017. május 11., 22:53
A EB elnöke Klaus Johannis román államfővel és Sorin Grindeanu miniszterelnökkel is tárgyalt az MCV lezárásáról, egyúttal támogatást ígért Románia régóta halogatott schengeni tagfelvételéhez.
A témáról – a román elnöki hivatalban rendezett Európa-napi fogadáson – a nyilvánosság előtt is beszélt: szerinte mindkét célkitűzésnek teljesülnie kell 2019-ig, amikor az első félévben, történelme során először, Románia tölti majd be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét.
– magyarázta az EB elnöke. Juncker az EU Brexit utáni jövőjéről rendezett bukaresti lakossági fórumon kijelentette: nem fognak újabb tagállamok távozni az unióból, mert a „boncolásnál látni fogják, hogy nem éri meg”. Kifejtette: Európa kis földrész, nagy demográfiai gondokkal, és a széthúzás csökkenti gazdasági befolyását. „Csak együtt lehetünk erősek” – szögezte le az európai politikus.
Egy másik kérdésre válaszolva azt mondta:
A maga részéről következetesen azt kéri a bukaresti vezetőktől, hogy ne csak beszéljenek róla, hanem tegyenek is a korrupció megfékezéséért. Juncker bukaresti látogatásán elismeréssel beszélt a meggyőződésükért utcára vonuló romániai korrupcióellenes tüntetőkről.
Az Európai Bizottság elnöke minden tárgyalásán és nyilvános szereplésén arról igyekezett meggyőzni román partnereit, hogy
és a – Bukarest által hevesen ellenzett – „többsebességes Európa” az azonos irányba tartó, egymással együttműködő és szolidáris országok különböző fejlődési ütemére vonatkozik, és senki sem tervez újabb vasfüggönyt a kontinensen.
Juncker Románia iránti elkötelezettségéről azt mondta: „már-már szerelmi történet az, ami közte és Románia között van”, hiszen támogatta Románia európai integrációját minden fontos mozzanatnál, 1997-ben, amikor Románia tagjelölt lett, és 2005-ben is, amikor aláírta az EU-val a csatlakozási szerződést, luxemburgi miniszterelnökként ő képviselte az uniós elnökséget.

Sohasem voltak másodrangú tagállamok az Európai Unióban, sem olyanok, amelyeket „hátrahagytak” – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke csütörtökön Bukarestben, a romániai törvényhozókhoz intézett beszédében.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!