
2010. február 18., 09:022010. február 18., 09:02
Kelet-európai országokba – köztük Romániába is – szállíthatják az Európai Unió többi tagállamában keletkezett nukleáris hulladékot – számolt be a The Times című brit lap az uniós tagállamok által vizsgált egyik tervezetről.
A terv szerint a nukleáris hulladékot föld alatti tárolóhelyeken raktároznák. A lap szerint a tervezetet – amely annak nyomán vált aktuálissá, hogy az Unióban ismét megnőtt az érdeklődés az atomenergia iránt – még az év vége előtt elfogadhatja az Európai Bizottság. Az atomhulladék szállításáról és raktározásáról szóló tárgyalásokon nyolc ország vesz részt – a tárolókapacitás növelésével foglalkozó európai szervezet tagjai: Hollandia, Olaszország, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Litvánia, Szlovénia és Bulgária – , a csoport következő találkozója májusban esedékes.
A szlovéniai Vrbinában már zajlik egy alacsony radioaktivitású atomhulladék tárolására szolgáló tározó építése, miután a helyi közösség 2009-ben áldását adta a tervre. Cserében évi ötmillió eurós kárpótlást kap. A legnagyobb atomhulladéktermelő országok között ott van Nagy-Britannia – 1900 köbméter évente – és Franciaország, amely szintén hasonló nagyságrendű sugárzó hulladékot termel egy év alatt.
A legkevésbé szennyező országok között szerepel viszont Hollandia, ahol évente csupán harminc köbméter ilyen hulladék keletkezik. Mindemellett a holland hatóságok német kollégáikkal vállvetve hevesen ellenzik a nukleáris hulladék „exportját”, ugyanakkor egy hollandiai tározó megépítése mintegy kétmilliárd euróba kerülne. A hollandokéhoz hasonló helyzetben vannak a kelet-európai tagállamok is, amelyek csupán kevés atomreaktorral rendelkeznek – Bulgáriában és Romániában kettő, Szlovéniában pedig egy reaktor üzemel. Ezért hajlanak arra, hogy közös tározót építsenek valamelyik ország területén.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).