2011. február 08., 10:342011. február 08., 10:34
A Suceava megyében élő vámtisztek luxusvillákkal, számos telekkel és egyéb javakkal rendelkeznek a vagyonbevallásuk szerint. A dokumentumokból kiderül, hogy a legtehetősebb egy Sorin Şcladan nevű vámtiszt, aki mintegy 55 ezer lejes éves fizetést kapott, mindemellett egy villa, egy lakás és egy telek is a tulajdonában van, egy kereskedelmi bank 2500 részvényével egyetemben. Egy szintén őrizetbe vett, 32 ezer lejes éves jövedelemmel rendelkező határrendész szintén villát épített magának, emellett egy nagy kiterjedésű luxuslakás és egy telek is szerepel a vagyonbevallásában. Egy másik határrendész, Radu Lucan jelentős vagyongyarapodást könyvelhetett el: míg 2009-es vagyonnyilatkozata szerint csupán egy hazai gyártmányú személygépkocsival rendelkezett, ma már jókora villája áll Suceava központjában – holott tavalyi fizetése 23 871 lej volt. Egy harmadik határrendész, Alexandru Posmagiu négy lakást birtokol Suceaván, valamint több telket is. A két lakás közül kettő a felesége nevén szerepel, aki tanítónőként dolgozik.
Mint arról beszámoltunk, csütörtökön az őrizetbe vett 77-ből 59 vámtisztet és határrendészt helyeztek 29 napos előzetes letartóztatásba, miután a mintegy fél évig tartó nyomozás során kiderült, hogy a határátkelő személyzete bűnszervezetet hozott létre. Mint az ügyészségi nyomozás kiderítette, szabott árakkal dolgoztak: egy cigarettacsempész 30 karton cigaretta után mintegy 150 lejt fizetett a vámtisztnek, és 50-et a határrendésznek. Így egy váltás alatt a személyzet 7 és 25 ezer lej közötti kenőpénzt kapott. Számos vélemény szerint a látványos rajtaütéssel Bukarest azt akarja bizonyítani az ország schengeni csatlakozását ellenző Franciaországnak és Németországnak, hogy nem igazak azok a vádak, amelyek szerint Romániában elakadt a korrupció elleni harc és az igazságügy reformja, illetve, hogy az Unió külső határainak őrizete is kívánnivalót hagy maga után. Traian Băsescu államfő vasárnap este arról beszélt: az igazságügy reformja és a korrupcióellenes küzdelem folytatódik, bármennyire is tiltakoznak a pártok, és bármilyen hangulatot is keltenek a Dan Voiculescu és Sorin Ovidiu Vîntu tulajdonában lévő sajtótrösztök.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.