Bizalmatlansági indítványt terjeszt a parlament elé az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL), azzal vádolva az államfői tisztségre pályázó Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnököt, hogy a kormány több sürgősségi rendeletével választási csalást készített elő.
2014. szeptember 12., 16:372014. szeptember 12., 16:37
Klaus Johannis liberális pártelnök, az ACL államfőjelöltje pénteken közölte, a speciális választóköröket eltörlő, júniusban kiadott, illetve a polgármesterek pártváltása előtt utat nyitó augusztusi sürgősségi kormányrendelet veszélybe sodorja a jogállamiságot, és megkérdőjelezi a novemberi elnökválasztás korrektségét.
A legutóbbi, 2009-es elnökválasztáson azok a választók, akik nem a lakóhelyük szerinti szavazókörben voksoltak, csak a pályaudvarokon, üdülőtelepeken és repülőtereken megszervezett speciális szavazóhelyiségekben adhatták le szavazatukat.
A júniusban kiadott 45-ös számú sürgősségi rendelet eltörölte ezt a rendelkezést, így bárki bárhol voksolhat majd, ha feliratkozik a pótlistára. Az ellenzék szerint ezzel a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) a „választási turizmust\", vagyis a többes szavazást könnyíti meg, és választási csalásra készül.
Augusztusban a kormány egy másik jogszabállyal negyvenöt napra felfüggesztette azt a rendelkezést, amelynek alapján a választott önkormányzati tisztségviselőket megfosztják mandátumuktól, ha pártot váltanak. A jobboldal szerint ez is Victor Ponta elnökjelöltnek kedvez, hiszen a PSD most kormánytámogatások ígéretével csábíthatja saját táborába a polgármestereket, akiknek meghatározó szerepük lehet a választók mozgósításában a novemberi államfőválasztáson.
Az MTI által idézett Klaus Johannis szerint a Ponta-kormány leváltását célzó bizalmatlansági indítványt 171 törvényhozó írta alá, a dokumentumot pedig beterjesztették a házbizottságnak. A Ponta-kormánynak kényelmes többsége van a törvényhozásban, és nem kell tartania attól, hogy megbuktatják. Az ellenzék kezdeményezése azzal a fokozott médiafigyelemmel magyarázható, amely a bizalmatlansági indítványok parlamenti vitáját szokta övezni. A bizalmi szavazásra várhatóan a jövő hét végén kerül sor.
Victor Ponta szerint az ellenzék csak azért kiált csalást, mert már most keresi a mentséget a várható választási kudarcra.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!