
Călin Popescu-Tăriceanu fölégette maga mögött az őt a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) összekötő hidat azáltal, hogy létrehozta kvázi politikai mozgalmát – jelentette ki pénteken Klaus Johannis, a PNL ügyvivő elnöke.
2014. június 15., 15:422014. június 15., 15:42
Elmondta: egy hete még hajlandó lett volna visszafogadni tăriceanut a pártba, most azonban már erről nem lehet szó. Mint arról beszámoltunk, a volt pártelnök, egykori miniszterelnök csütörtökön mutatta be a liberalizmus megőrzését célul kitűző mozgalmát, és azzal vádolta meg a PNL jelenlegi vezetőit, hogy tönkreteszik a pártot azáltal, hogy átléptetik a liberális pártok közül az Európai Néppártba (EPP).
Közölte, nem javasol szankciókat azon PNL-s politikusok ellen, akik csatlakozásukat jelentették be a mozgalomhoz, ugyanakkor sajnálja, hogy egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által létrehozott eszközben keresik a bolfogulásukat.
Az alakuló ülésen többek között Mihai Stănişoară, Ovidiu Silaghi, Cristian David, Daniel Chiţoiu, Andrei Gerea, Radu Stroe, Mirel Taloş, Sorin Ilieşiu és Graţiela Gavrilescu is megjelent.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!