
Klaus Johannis fogadja Eugen Nicoliceát és a két volt politikai foglyot az elnöki hivatalban
Fotó: Presidency.ro
„Az igazságszolgáltatás a Szociáldemokrata Párt (PSD) miatt jutott a jelenlegi helyzetbe” – jelentette ki Klaus Johannis államelnök pénteken, leszögezve, kiírja az igazságügyről szóló népszavazást május 26-ára.
2019. április 12., 14:082019. április 12., 14:08
2019. április 12., 14:342019. április 12., 14:34
A vezető román kormánypárt küldöttségével a Cotroceni-palotában folytatott megbeszélést követően az államfő úgy véledekett, szerinte a PSD miatt jutott az igazságszolgáltatás a jelenlegi helyzetbe. Johannis a szociáldemokrata alajulatot tette felelőssé azért, hogy az emberek aggodalommal beszélnek az igazságszolgáltatásról.
Johannis bírálta kisebbik kormányzó alakulatot, a Liberálisok és Demokraták Szövetségét (ALDE) is, amiért távol maradt a Cotroceni-palotában lezajlott konzultációsorozattól. Az elnök szerint az ALDE-t nem érdekli az igazságügy helyzete. „Részt kellett volna venniük a mai konzultáción az ALDE képviselőinek is. Ők nem jöttek el. Az ALDE-t nem érdekli az államelnökkel való párbeszéd, és a romániai igazságügy helyzete sem” – idézte Johannist az Agerpres hírügynökség.
A PSD-t Eugen Nicolicea, a bukaresti képviselőház alelnöke, valamint két volt politikai fogoly, Marin Iancu és Ioan Muntean képviselte az államfő által kezdeményezett konzultáción. Az alakulat csak péntek reggel közölte, hogy kik alkotják a delegációt. A PSD közleményében megjegyzi, hogy Marin Iancut öt és fél, Ioan Munteant pedig hét éven át tartották fogva a nagyenyedi börtönben. A két volt politikai fogoly a napokban azzal vádolta meg Augustin Lazăr legfőbb ügyészt, hogy a '80-as években, amikor a nagyenyedi börtön szabadlábra helyezési kérelmeket elbíráló bizottságának tagja volt, megtagadta szabadon bocsátásukat.
A konzultációt követően Eugen Nicolicea rámutatott, a képviselőház alelnökeként biztosította az államfőt, hogy a parlament kedvezően véleményezi majd a referendum kiírására vonatkozó igénylését. Ugyanakkor hangsúlyozta, a parlamentnek semmiféle hatásköre nincs a népszavazás kiírása tekintetében, az államelnöknek kell kihirdetnie azt és megfogalmaznia a kérdéseket.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
szóljon hozzá!