
Románia olyan zónák találkozásánál fekszik, amelyek kihívást jelentenek az euroatlanti biztonságra, a katonai képességek felülvizsgálatra késztetnek, valamint válaszintézkedések megtételére – jelentette ki kedden Klaus Johannis államfő Nagykárolyban, a román hadsereg napja alkalmából tartott megemlékezésen.
2016. október 25., 18:422016. október 25., 18:42
2016. október 25., 19:062016. október 25., 19:06
„Egyrészt Keleten az Oroszországi Föderáció megkérdőjelezi az európai stabilitást szavatoló elveket és mechanizmusokat. Másrészt folyamatosan növekszik az instabilitás a Közel-Keleten, a szélsőséges radikalizmus és terrorizmus térnyerése, valamint a nehezen ellenőrizhető migráció miatt. Ezekre a kihívásokra sürgősen reagálnunk kell, ugyanakkor ehhez stratégia is szükséges. Románia bebizonyította, hogy vannak stratégiai céljai, amelyeket képes elérni\" – fogalmazott az elnök.
Johannis szerint Románia vállalta, hogy nem csupán haszonélvezője lesz a biztonságnak, de szavatolja is azt. „Egy erős állam tiszteli és megvédi a polgárait. Ezért a román állam stratégiai törekvései elsősorban a polgárok biztonságát, illetve az ország területi épségének szavatolását célozzák a saját védelmi képességek növelése révén, de a lakosság és az ország területének védekezésre való felkészítése útján is\" – tette hozzá Johannis. Az elnök szerint a román hadsereg hatékony, és a magas professzionális és erkölcsi szinttel rendelkező haderők közé tartozik.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!