Hirdetés

Johannis: nem tudjuk integrálni a menekülteket

Romániába 1785 menekült fog érkezni a közeljövőben, mert ennyi a hazai menekülttáborok befogadóképessége. Többet nem tudunk befogadni – szögezte le hétfői sajtótájékoztatóján Klaus Johannis.

Krónika

2015. szeptember 07., 20:232015. szeptember 07., 20:23

2015. szeptember 07., 20:272015. szeptember 07., 20:27


Az államfő elmondta, az Európai Unió állam-, illetve kormányfői, valamint az Európai Bizottság elnöke alkotta Európai Tanács idei találkozóin egyértelműen kifejezte azt az álláspontot, miszerint Bukarest nem ért egyet a menekültek tagállamonkénti elosztását célzó kötelező kvótarendszerrel. Johannis szerint a tagállamoknak a szolidaritás jegyében, önkéntes alapon kell bevándorlókat befogadniuk, a kötelező kvótarendszer nem megoldás. Románia ennek jegyében önként vállalta, hogy hajlandó 1785 menekült befogadására.

„Ezt az álláspontot fogom képviselni az Európai Tanács októberi ülésén is. Itt nem csak a menekültek elszállásolásáról van szó, hanem a társadalomba való beilleszkedésükről is, ami sokkal bonyolultabb kérdéseket vet fel. Nem lenne nagy gond menekülttáborrá átalakítani egy volt katonai laktanyát, a probléma az, hogy Románia nem képes integrálni ezeket a bevándorlókat” – szögezte le Johannis, hozzátéve: szeptember 17-ére összehívta a nemzetbiztonsági ügyekben illetékes Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT) a menekültkérdés megvitatásra.

Az államfő közölte azt is, hogy Romániára jelenleg nem nehezedik nyomás bevándorlási szempontból, és az országban nem nő látványosan a menedékkérők száma. „A jelenség a mi szempontunkból azért jelentős, mert mi is az EU tagjai vagyunk, és szolidárisnak kell lennünk azokkal a tagállamokkal, amelyeket sokkal nagyobb mértékben érint a menekülthullám” – állapította meg az államfő.

Johannis úgy fogalmazott: Romániában nem fog megtörténni olyasmi, mint egyes szomszédos országokban, hogy a bevándorlók tömegesen lépjék át a határt. „Románia nem tagja a schengeni övezetnek, az országba nem léphet be valaki csak azért, mert úgy akarja. Ilyesmit kizárok” – jelentette ki sajtótájékoztatóján Klaus Johannis.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés