
Johannis azt szeretné, ha a román nemzet világossá tenné, eltűri-e a korrupciót
Fotó: Presidency.ro
Klaus Johannis államfő megerősítette kedden, hogy népszavazás kiírását is tervezi május 26-ára, az európai parlamenti (EP-) választás napjára.
2019. március 19., 21:042019. március 19., 21:04
2019. március 19., 21:092019. március 19., 21:09
Az elnök egy bukaresti kulturális rendezvényen beszélt erről, miután több ellenzéki párt is szorgalmazta, hogy írja ki a korrupcióellenes harc folytatása ügyében két éve bejelentett, de azóta halogatott referendumot. A jobboldali elnök azt szeretné bebizonyítani a népszavazással, hogy a szociálliberális kormánynak nincs választói felhatalmazása az igazságügyi törvények módosítására.
Johannis szerint munkatársai még elemzik a lehetőségeket és a törvényes feltételek előkészítésén dolgoznak, de a maga részéréről „már csaknem elhatározta”, hogy kiírja május 26-ára a referendumot. Hozzátette: csak azért nem hozta még meg a döntést, mert „nem magának” akar népszavazást, hanem meg akar győződni róla, hogy a politikai pártokon kívül, a civil szervezetek partnerségét, a „szavukat hallatni akaró románok” támogatását is élvezi.
Az RMDSZ parlamenti támogatását élvező PSD–ALDE szociálliberális kormánytöbbség törvényes előírással próbálta meggátolni népszavazás rászervezését az EP-választásokra. A román média tudni véli, hogy a képviselőház jogi bizottságában Márton Árpád RMDSZ-képviselő javaslatára került bele a tiltás az EP-választásokról szóló törvénymódosítás szövegébe. Az elnök azonban az alkotmánybírósághoz fordult, amely múlt héten megállapította: az elnöknek alkotmányos joga népszavazást hirdetni országos jelentőségű ügyekben, és ebben a parlament nem korlátozhatja mozgásterét.
Nem először történne meg, hogy referendumot is szerveznek Romániában a választásokkal egy időben. A kétféle voksolás összevonásáról most is a nagyobb részvétel, a saját választói mozgósítása reményében dönthet az államfő. Az igazságügyről csak véleménynyilvánító referendumot lehet kiírni, így érvényességének és eredményességének inkább csak a politikai marketing szempontjából van jelentősége. Az év végi elnökválasztáson újabb mandátumra pályázó Johannis számára inkább kudarc, mintsem politikai fegyver lenne a szociáldemokratákkal vívott csatájában egy olyan népszavazás, amelyen a részvétel nem haladja meg a 30 százalékos érvényességi küszöböt.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
szóljon hozzá!