
A romániai muzulmán közösség tagjai az ország többi lakójával azonos célokat követnek, ezek között pedig az európai integráció és az euroatlanti szövetség iránti elkötelezettség is megtalálható – jelentette ki szerdán este Klaus Johannis államfő Bukarestben, miután részt vett a muszlim közösség Iftár-vacsoráján, amelyet a böjti időszak, a ramadán napjaiban, naplemente után tartanak.
2015. július 09., 15:402015. július 09., 15:40
„A muzulmán közösség nem csupán a szavak, hanem a tettek szintjén is élvezi az alkotmányban rögzített jogokat és az állam támogatását. Az önök kapcsolata Románia többi polgárával – és itt örömmel idézem a romániai muzulmán egyház főmuftiját – testvéri és korrekt\" – hangoztatta Johannis.
Az államfő szerint a kulturális sokszínűség, a romániai nemzeti és vallási kisebbségek szerepe az, hogy hidakat képezzenek az emberek között, a helyi, kulturális vagy vallási identitások fontosságának felismerése pedig egy szélesebb körű nemzeti projektben erősebb Romániát eredményez. Úgy vélte, egy erős Románia olyan ország, amely több lehetőséget és több, a hatóságok által tiszteletben tartott jogot eredményez.
Johannis kijelentései abban kontextusban hangzottak el, hogy vasárnap Traian Băsescu volt államfő élesen bírálta a kormányt, amiért engedélyezte, hogy török támogatással egy 11 ezer négyzetméteres bukaresti telken Európa egyik legnagyobb mecsetét építsék fel. Szerinte a mecset mellé olyan iszlám egyetemet is építenek, amelyre hatezer muzulmán diákot várnak, ez pedig nemzetbiztonsági kockázat.
Juszuf Murat romániai főmufti viszont cáfolta, hogy a muzulmán vallási központba egyetemisták érkeznének, a mecset pedig szerinte éppen azt szolgálja, hogy Bukarestben ne szervezhessenek többé rögtönzött gyülekezőhelyeken muszlim vallási szertartásokat.
„Csalódást jelent számomra a volt államfő megalapozatlan kijelentése, hiszen ő is tudja, hogy több mint tíz éve, amióta ebben a tisztségben vagyok, magam is harcolok a vallásos radikalizmus terjedése ellen. Románia sosem lesz iszlám központ. Ha felépül a bukaresti mecset, eltűnnek ezek az engedély nélküli imaházak Bukarestből, és csak olyan imámok prédikálhatnak ezentúl, akik megfelelő képzésben, a román állam által akkreditált teológiai intézmények oklevelével rendelkeznek” – mondta a főmufti.
Mindemellett az Antiszemitizmust Megfigyelő Központ szerdán délután közleményt adott ki, amelyben – Băsescuhoz hasonlóan – azon aggodalmának adott hangot, miszerint a bukaresti mecset esetében fennáll a veszély, hogy fundamentalista iszlamista csoportok bázisává válik terrorcselekmények megtervezésében, valamint zsidó- és keresztényellenes megnyilvánulások népszerűsítésében.
Victor Ponta miniszterelnök viszont csütörtökön úgy nyilatkozott: Johannis lépése dicséretes és normális, és reményét fejezte ki, hogy általa „sikerül lemosni a muzulmán közösség elleni felelőtlen nyilatkozatok miatti szégyent”.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!