Hirdetés

Johannis ezentúl részt venne a kormány ülésein – Dăncilă: szólok, ha aktuális lesz

•  Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

Klaus Johannis jobboldali államfő kedden bejelentette, hogy részt fog venni a bukaresti szociálliberális kormány ülésein. Viorica Dăncilă miniszterelnök úgy reagált: majd szól, ha olyan jogszabály kerül napirendre, amelynek megvitatásán az alkotmány szerint az államfő is részt vehet.

Krónika

2018. december 18., 10:512018. december 18., 10:51

2018. december 18., 13:542018. december 18., 13:54

Az elnök a Bécsben megszervezett EU-Afrika Fórumon nyilatkozott a román sajtónak. Arra hivatkozott, hogy január elsejétől Románia veszi át az EU tanácsának soros elnökségét, és ez szerinte nem lesz egyszerű, akkor sem, ha Románia felkészült rá.

A bukaresti média szerint azonban az államfő valójában nem a román uniós elnökség előkészítése miatt akar jelen lenni a kormányüléseken, hanem azért, hogy személyes jelenlétével gátolja meg egy közkegyelmi sürgősségi kormányrendelet elfogadását.

Hirdetés

„A miniszterelnök asszony több ízben is együttműködési felhívást intézett hozzám. Íme, együtt fogok működni vele. Részt veszek a kormány ülésein” – idézte Johannist az MTI. Arra az újságírói kérdésre, hogy mit tenne, ha egy amnesztia-rendeletet előzetes bejelentés nélkül tűzne napirendre a kormány, ahogyan tette azt a tavalyi, elhíresült 13-as kormányrendelettel, Johannis csak annyit mondott, hogy egy közkegyelmi vagy amnesztiarendelet nagyon súlyos hiba lenne Románia számára.

Az újságírók arról is érdeklődtek, mi a véleménye arról, hogy a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) hazaárulással akarja őt megvádolni. Johannis szerint ez egy eleve kudarcra ítélt, komolytalan próbálkozás, hiszen az államfőnek mentelmi joga van, kizárólag hazaárulásért emelhetnének vádat ellene, ha azt a parlament legalább kétharmados többséggel hagyja jóvá. A szociálliberális kormánykoalíciónak a kisebbségek esetleges támogatásával sincs kétharmada.

A román alkotmány szerint az államfő részt vehet azokon a kormányüléseken, amelyeken Románia külpolitikai, védelmi vagy közbiztonsági politikáját érintő témák szerepelnek napirenden, illetve bármelyik másik kormányülésen, amelyre a miniszterelnök meghívja. Az alaptörvény szerint az államfő elnököl azokon a kormányüléseken, amelyeken részt vesz, ezért most élénk alkotmányértelmezési vita bontakozott ki Romániában, hogy ez egy jelképes ülésvezetői feladat, vagy azt jelenti, hogy az államfő jóváhagyására is szükség van-e egy kormányrendelet elfogadásához.

Viorica Dăncilă szociáldemokrata miniszterelnök kedden az államfőhöz intézett nyílt levélben üdvözölte Johannis „együttműködési készségét”. Felhívta a figyelmét arra, hogy a kormányülések napirendje elérhető az interneten, ugyanakkor megígérte, hogy külön szólni is fog Johannisnak, ha majd olyan jogszabály kerül napirendre, amelynek megvitatásán az alkotmány szerint az államfő is részt vehet. A kormányfő arról biztosította Johannist, hogy a maga részéről tiszteletben tartja az állam intézményei közti jóhiszemű együttműködés elvét, és a hatásköri korlátokat, amelyeket az alkotmány megszab a miniszterelnök és az államfő számára.

A PSD vezetői szerint az amnesztiára az úgynevezett „párhuzamos állam” (a titkosszolgálatok és ügyészségek összefonódásán alapuló állítólagos háttérhatalom) nyomására hozott igazságtalan ítéletek jóvátétele érdekében van szükség. A jobbközép ellenzék szerint a kormány a korrupcióváddal másodszor is bíróság elé állított Liviu Dragnea PSD-elnök „ügyvédi irodájaként” működik, a közkegyelmi rendelettel pedig valójában a korrupt politikusokat akarja megmenteni a börtöntől.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés