
A parlamentnek vissza kell szereznie hitelességét és a polgárok bizalmát – jelentette ki hétfőn a törvényhozás két házának együttes ülésén Klaus Johannis államfő.
2015. február 09., 19:522015. február 09., 19:52
Az elnök, aki múlt héten jelezte, hogy az ülésszak kezdetén szólni kíván a törvényhozás tagjaihoz, leszögezte: korrekt együttműködést és partnerséget akar a parlamenttel, ami megfelel az alkotmány szellemének és a polgárok elvárásainak
Rámutatott: az intézmények nem a konfliktusok, hanem közös erőfeszítéseik révén teljesíthetik feladatukat. Az államfő a parlament szerepe kapcsán kijelentette: erős törvényhozást szeretne, a gyönge parlament ugyanis a demokratikus rendszer gyönge láncszeme.
„A hiteltelen parlament csak eltávolítja a polgárokat a politikától, és kételyt, meghasonlást, cinizmust szül. A partnerség azt szolgálja, hogy visszaállítsa a bizalmat a parlamentben” – mondta.
Megjegyezte ugyanakkor: a bizalom visszaállítása érdekében azonban a honatyáknak is tenniük kell. „Felelősnek kell lenni a törvényhozás terén, aktívnak az ellenőrzés során, és átláthatónak” – mutatott rá.
Örömmel konstatálta, hogy nyitottság tapasztalható az alapintézmények megújítása iránt, megjegyezte ugyanakkor: a mélyreható változáshoz fel kell hagyni a populizmussal, a választási szempontokkal – a felelőtlen ígérgetéssel, azzal, hogy olyan választási rendszereket dolgozzanak ki, amelyek egy bizonyos párt pillanatnyi előnyére szolgálnak
Leszögezte: az egész politikai osztálynak el kell gondolkodnia, hogy a helyi önkormányzati elöljárók megválasztásának egyfordulóssá tétele a polgárok érdekeit, az átláthatóságot szolgálta. Azt is meg kell fontolni, listás vagy egyéni választókerületes választás legyen, meg kell vizsgálni, melyik biztosítja, hogy a polgárok képviselete jobb legyen.
Kifejtette: a parlament létszámának csökkentését is populizmustól mentesen kell megvalósítani, mivel hatékonyabb és reprezentatívabb törvényhozás kell. „A demokrácia ereje a parlamenten múlik, azon, milyen mértékben tudja visszaszerezni a polgárok bizalmát. Olyan reformok kellenek, amelyek valós változást hoznak, és nem csupán pillanatnyi politikai érdekeket szolgálnak” – hangoztatta.
Johannis szerint a pártfinanszírozási és párttörvénynek az átláthatóság és a feddhetetlenség növelését kell szolgálnia, emellett el kell kerülni a választók lefizetését és a választási „turizmust”.
Elmondta: a pártokkal való egyeztetés nyomán megállapodtak, hogy az ülésszak végéig új törvénycsomagot fogadnak el a helyi és a parlamenti választások, a pártfinanszírozás témájában. Ezáltal a parlament tanúbizonyságát adhatja a megújulásnak, és visszaszerezheti az emberek bizalmát.
Rámutatott: egyszerűsíteni és gyorsítani kell a korrupcióval gyanúsított honatyák és exminiszterek elleni bűnvádi eljárások jóváhagyását. Egyúttal fontosnak nevezte a sürgősségi kormányrendeletek számának csökkentését, mivel azok a törvényhozási folyamat kiszámíthatatlanságához vezettek, ami a beruházókat is elriasztja.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!