
Klaus Johannis elnök szerdán kijelentette, hogy az új amerikai vezetés is elkötelezett a román–amerikai stratégiai partnerség mellett, ezért Bukarest továbbra is szoros együttműködésre törekszik az Egyesült Államokkal.
2017. január 18., 15:192017. január 18., 15:19
Johannis a román fővárosban akkreditált nagykövetek előtt mondott beszédében ismertette országa külpolitikájának főbb irányvonalait. Mint mondta, az alappillérek továbbra is változatlanok, így Bukarest az idén húszéves román–amerikai stratégiai partnerség elmélyítésére, valamint az Európai Unióval és a NATO-val ápolt kapcsolatok konszolidálására törekszik.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök pénteki beiktatása kapcsán elmondta, hogy a novemberi elnökválasztás óta eltelt időszakban számos magas szintű érintkezés volt a román fél és az új amerikai vezetés között, ami megerősítette számára, hogy az Egyesült Államok elkötelezett marad a Romániával kötött stratégiai partnerség mellett.
Az Európai Unióról kifejtette, hogy Románia az uniós integrációs folyamat elmélyítésében érdekelt, ez lehet ugyanis az egyedüli megoldás az Európát sújtó számos válsághelyzet kezelésére. Rámutatott: a román állampolgárok, akik felmérések szerint a leginkább számítanak EU-pártinak, koherensebb, rugalmasabb, erősebb és hiteles Európai Unióban érdekeltek, olyan európai közösségben, amely tiszteletben tartja saját elveit és értékeit.
Johannis megállapította: az ukrán válság megoldására irányuló európai erőfeszítések nem jártak sikerrel, és úgy vélte, 2017-ben feltétlenül meg kell oldani ezt a válságot ahhoz, hogy az ukrán helyzet ne váljon „tartós konfliktussá”. A kétoldalú kapcsolatokról szólva elmondta, hogy Románia számára kiemelt fontosságú a Németországgal, Franciaországgal és Olaszországgal kötött stratégiai partnerség elmélyítése. Emellett a román–lengyel és a román–török kapcsolatok fejlesztését említette.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!