
Fotó: Presidency.ro
Bűnözők próbálnak rátelepedni a román igazságszolgáltatásra, akik pedig ellenállást tanúsítanak, azokat el akarják távolítani – jelentette ki Klaus Johannis államfő kedden, Liviu Dragnea szociáldemokrata házelnökre, illetve a legfőbb ügyész leváltását célzó miniszteri kezdeményezésre utalva.
2018. november 06., 14:442018. november 06., 14:44
2018. november 06., 16:062018. november 06., 16:06
Az elnök leszögezte: semmit sem fog tenni Augustin Lazăr legfőbb ügyész felmentése ügyében, amíg nem születik jogerős döntés a vádhatóság vezetője és az igazságügyi minisztérium közötti jogvitában.
„Ez a bűnöző, Dragnea, aki pártja és az állam élére kapaszkodott, fejlődik. De sajnos nem a közpolitikák terén, hanem az úgynevezett fake news terén, amelyet régebben egyszerűen hazugságként emlegettünk” – idézte az MTI Johannist. Az államfő arra reagált, hogy Liviu Dragnea hétfőn több, Johannist érintő „ügyiratot” ajánlott az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) figyelmébe, válaszképpen arra, hogy a Rise Project tényfeltáró lap egyik folyamatban lévő bűnvádi eljárásával kapcsolatos dokumentumok nyilvánosságra hozatalát harangozta be.
Johannis kedden leszögezte: a Dragnea által emlegetett „ügyiratok” azokat a hazugságokat tartalmazzák, amelyeket a PSD koholt róla abban a korábbi választási kampányok során. Szerinte a bírósági ügyei miatt szorult helyzetbe került Dragnea hazug vádak terjesztésével próbálja elterelni a közvélemény figyelmét. Az elnök szerint szomorú, hogy „ilyen mélyre züllött” a román politika. „Ez történik, amikor bűnözők kerülnek az állam élére” – jegyezte meg.
A közelgő román uniós elnökségre vonatkozó újságírói kérdésre reagálva az államfő reménykeltőnek nevezte, hogy a belpolitikai viharok dacára az európai ügyek és az elnökség előkészítése terén az elnöki hivatalnak eddig sikerült együttműködnie a bukaresti kormánnyal és Brüsszellel. „Románia sokkal jobban is kihasználhatta volna az uniós elnökséggel járó lehetőségeket, és a politikustársadalma is sokkal jobb lehetetne, ha nem bűnözők vezetnék az országot (...) De ezeket választották meg, ezek vezetik a kormányt és parlamentet. Ilyen a demokrácia” – állapította meg a román államfő.
Mint ismert, Liviu Dragnea PSD-elnököt 2016-ban jogerősen két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték egy 2012-es népszavazással kapcsolatos korrupciós perben, idén júniusban pedig már három és fél év letöltendő börtönbüntetést szabtak ki rá első fokon hivatali visszaélésre való felbujtásért. A bukaresti legfelsőbb bíráság néhány hónapon belül hozhat jogerős ítéletet Dragnea második ügyében. A képviselőház elnöki tisztségét betöltő politikus ellen két másik büntetőeljárás is folyamatban van, amelyekben még nem emelt vádat az ügyészség.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
szóljon hozzá!