
A román szenátus után a képviselőház is megszavazta a túlzsúfolt börtönökben raboskodó romániai elítéltek büntetésének lerövidítéséről szóló törvénytervezetet kedden, így annak hatályba lépéséhez már csak az államfő aláírására van szükség.
2017. május 09., 14:432017. május 09., 14:43
A jogszabály szerint minden elítéltnek harmincnaponként hat nappal rövidítik a büntetését, ha olyan közös cellában raboskodik, ahol nem jut legalább négy négyzetméter egy rabra. A képviselőházban elfogadott módosítás szerint
A kedden elfogadott jogszabály tervezetét a Dacian Cioloș vezette szakértői kormány tavaly dolgozta ki. Az eredeti tervezetben még csak a helyszűke szerepelt a büntetés lerövidítésének indokaként, amelyre háromnapos jóváírást adtak volna havonként. Ezt a képviselőház jogi bizottságában duplázták meg és terjesztették ki a „nem megfelelő körülményekre”. A bizottság javaslatára növelték a törvényben a büntetésből elengedett napok számát a munkát végző elítéltek esetében is.
A könnyítések nem vonatkoznak azokra, akiknek már kárpótlást ítélt meg az embertelen fogvatartási körülményekért az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).
A januárban hivatalba lépett, Sorin Grindeanu vezette szociálliberális kabinet közkegyelem meghirdetésével akart a börtönök zsúfoltságán enyhíteni, kezdeményezése azonban a jobbközép ellenzék ellenállásába ütközött, és országos korrupcióellenes tüntetéseket váltott ki.
a büntetés-végrehajtási intézményekben uralkodó körülmények ugyanis sértik az Emberi Jogok Európai Egyezményének a kínzás és megalázó büntetés tilalmáról szóló cikkelyét.

Hat hónapos határidőt szabott az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) Romániának arra, hogy konkrét intézkedéseket foganatosítson a börtönök túlzsúfoltságának enyhítésére.
Marius Vulpe, a büntetés-végrehajtási intézetek országos igazgatóságának (ANP) vezetője szerint 33 ezer fekvőhely áll a romániai börtönökben raboskodó 27 500 rab rendelkezésére, de ahhoz, hogy mindegyiküknek jusson legalább négy négyzetméternyi hely (ahogyan azt az európai szabványok előírják), a fogva tartottak száma nem haladhatná meg a 19 500-at. Az ANP vezetője szerint már több mint ötszáz panaszosnak ítélt meg az EJEB kártérítést, amiért embertelen körülmények között kellett raboskodnia Romániában.

Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakciójának helyettes vezetője szerint többrétű intézkedés szükséges ahhoz, hogy Románia megtegye az Emberi Jogok Európai Bírósága által megkövetelt előrelépéseket a börtönviszonyok terén.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!