
Klaus Johannis nyomásgyakorlásként értékelte a parlament ama politikai nyilatkozatát, amely hatáskörének elbitorlásával vádolja az államfőt, a legfelsőbb bírói tanácsot (CSM) és a legfőbb ügyészséget.
2017. március 08., 22:182017. március 08., 22:18
2017. március 08., 23:082017. március 08., 23:08
A bukaresti elnöki hivatal szerda este közleményben reagált a parlamentben aznap délután – többek között az RMDSZ törvényhozóinak szavazataival – elfogadott nyilatkozatára, nyomásgyakorlásnak minősítve azt. A válaszdokumentum rámutat: a közvetlenül megválasztott államfőnek ugyanolyan legitimitása van, mint a parlamentnek, és az alkotmány nem csak reprezentatív szerepet szán neki, hanem előírja, hogy a törvényesség és az intézmények működése felett őrködjön, amit ezután is meg fog tenni.
Az MTI által idézett elnöki közlemény szerint a parlament úgy tehetné túl magát azon a benyomáson, hogy csak megfigyelője a másutt születő politikai döntéseknek, ha felelősségteljesen, valós és átlátható viták révén, a közjó érdekében hozna törvényeket, és nem szorítkozna a kormánytagokhoz intézett kérdésekre.
„A parlament által elfogadott politikai nyilatkozat – amelynek jogi elemzése megkérdőjelezi az alapfogalmak és az érvek pontosságát – bár a parlament helyét akarja meghatározni a román állam intézményi rendszerében, tulajdonképpen egy aggasztó jel abból a szempontból, ahogyan a törvényhozás az állami intézményekhez és a civil társadalomhoz viszonyul\" – állapította meg közleményében az államfő.
A törvényhozás jogi következmények nélküli dokumentuma leszögezi: a parlament kizárólagos hatásköre, hogy felelősségre vonja a kormányt, ezért elfogadhatatlannak és alkotmányellenesnek tartja azokat az állásfoglalásokat, amelyekkel az elnök vagy az igazságszolgáltatás szervei a kormány döntéseit bírálták. A nyilatkozat a büntetőjog korrupcióellenes szigorán enyhítő, országos tüntetéssorozatot kiváltó sürgősségi kormányrendelet elleni, azóta elutasított alkotmányos óvásokra utal.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!