Hirdetés

Johannis: egyhamar nem lesz egyesülés Moldovával

A Moldovai Köztársasággal való egyesülés lehetséges, de nem a közeljövőben – nyilatkozta szerdán este Klaus Johannis államfő a Bukaresti Egyetemen szervezett, A politika, az elmélettől a gyakorlatig című vitaesten.

Krónika

2016. november 10., 10:192016. november 10., 10:19

2016. november 10., 11:062016. november 10., 11:06

Az elnök szerint a Moldovával való egyesítésnek három feltétele van. „Hogy akarják a románok, hogy akarják a moldovai emberek, és hogy egyik országnak a területén se legyenek nemzetközi joghatóság alá tartozó viták\" – közölte Johannis, akinek véleménye szerint az unionista mozgalmak eltávolították a moldovaiakat Romániától.

„Látjuk a választási eredményekből, hogy sok ilyen kvázi-unionista mozgalom csak idegesítette a moldovaiakat és eltávolította őket Romániától. Egyik moldovai tárgyalópartnerem felhívta a figyelmet a gazdasági vetületre is. Több moldovai állampolgár, aki Oroszországban dolgozott, hazajött és munkanélkülivé vált. Arra számított, hogy hazajön és itt új lehetőségek várnak rá, és ehhez mi is nagyon-nagyon kevéssel járultunk hozzá\" – idézte az Agerpres hírügynökség az államfőt.

Johannis szerint Moldova és Románia között nagyon különleges viszony alakult ki, de Románia sok esetben csak személyeken segített. „Kielemeztük azokkal, akik értenek hozzá, hogy 90 után mit tettünk jól és mit tettünk rosszul a két ország viszonyának tekintetében. (...) Nagyon sokszor, ahelyett, hogy intézményeket, szervezeteket, pártokat segítettünk volna, személyeket segítettünk, akik a maguk során hol sikerek voltak, hol nem. Arra jutottunk, hogy változtatni kell a dolgokon. Hibás módszer az, hogy személyeket segítsünk, ehelyett intézményeket és egyesületeket kell támogatnunk\" – jelentette ki a vitaesten az álamfő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Zöld jelzést adott a kormány az elbocsátásoknak a közigazgatásban

A kormány zöld jelzést adott a közigazgatási reformnak: sürgősségi rendelettel indítják el az állami apparátus átszervezését, amely létszámcsökkentést irányoz elő az indokolatlan álláshelyeken, és átalakítja a központi–helyi hatáskörök rendszerét.

Zöld jelzést adott a kormány az elbocsátásoknak a közigazgatásban
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Kelemen elárulta, mivel győzte meg a koalíciós partnereket az adóenyhítésről

Következő ülésén a kormány sürgősségi rendeletet fogad el a helyi adók felülvizsgálatáról - számolt be kedden az RFI-nek adott nyilatkozatában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen elárulta, mivel győzte meg a koalíciós partnereket az adóenyhítésről
2026. február 24., kedd

Újabb riasztásokat adtak ki havazás, heves szél, hóviharok miatt; Erdély is érintett

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) újabb első- és másodfokú riasztásokat adott ki havazás és hóviharok miatt az ország több régiójában.

Újabb riasztásokat adtak ki havazás, heves szél, hóviharok miatt; Erdély is érintett
2026. február 24., kedd

Élő adásban tépte szét a doktori diplomáját egy volt elnöki tanácsadó a doktori címért járó pótlék csökkentése miatt

Élő adásban tépte szét doktori diplomáját Cristian Preda politológus, volt elnöki tanácsadó a doktori címért járó pótlék tervezett csökkentése miatt.

Élő adásban tépte szét a doktori diplomáját egy volt elnöki tanácsadó a doktori címért járó pótlék csökkentése miatt
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Kelemen: jobb a koalíciós kormány, mint az egypárti, jövő héten kerülhet a parlamentbe a költségvetés

A súrlódások ellenére jobb a koalíciós kormányzás, mint az egypárti, az emberek megbánnák, ha 2028-ban egypárti kormány alakulna – vélekedik Kelemen Hunor RMDSZ.-elnök.

Kelemen: jobb a koalíciós kormány, mint az egypárti, jövő héten kerülhet a parlamentbe a költségvetés
2026. február 24., kedd

Felmérés: a romániai polgárok többsége nem hiszi, hogy idén véget ér a háború Ukrajnában

A romániai polgárok többsége nem hisz abban, hogy még idén véget érhet az ukrajnai háború – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a romániai polgárok többsége nem hiszi, hogy idén véget ér a háború Ukrajnában
2026. február 23., hétfő

Călin Georgescu Ceaușescut is megidézte a bíróságon

Călin Georgescu hétfőn ismét kérte, hogy oldják fel a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2024 december elején tartott ülésének titkosítását, arra hivatkozva, hogy az alapozta meg az elnökválasztás második fordulójának érvénytelenítését.

Călin Georgescu Ceaușescut is megidézte a bíróságon
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Adókedvezmények és gazdaságélénkítés: új intézkedéseket fogad el a kormány

A kormánykoalíció hétfői ülésén a pártok képviselői egy intézkedéscsomagról állapodtak meg, amely többek között 25 százalékos adócsökkentést irányoz elő a 100 évnél régebbi épületek esetében, illetve 15%-os csökkentést az 50 és 100 év közötti épületeknél.

Adókedvezmények és gazdaságélénkítés: új intézkedéseket fogad el a kormány
2026. február 23., hétfő

Miniszteri figyelmeztetés: a dezinformáció is rontja az oltási hajlandóságot

Továbbra is problémás a romániai átoltottsági arány – hívta fel a figyelmet hétfőn Alexandru Rogobete. Az egészségügyi miniszter hangsúlyozva, hogy a különféle kezdeményezések, köztük a gyógyszertári oltás kísérleti programja sem hozott érdemi javulást.

Miniszteri figyelmeztetés: a dezinformáció is rontja az oltási hajlandóságot
2026. február 23., hétfő

Feltételhez köti a költségvetés megszavazását a PSD

A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést a szociáldemokraták által javasolt szolidaritási csomag nélkül - közölte hétfőn a Facebook-oldalán Mihai Fifor képviselő.

Feltételhez köti a költségvetés megszavazását a PSD
Hirdetés
Hirdetés