Hirdetés

Jogerősen felmentette a bíróság a korrupció vádja alól Toni Greblă kormányfőtitkárt, volt alkotmánybírót

Korrupcióellenes szélmalomharc. Toni Greblă kormányfőtitkárt is felmentette a bíróság

Korrupcióellenes szélmalomharc. Toni Greblă kormányfőtitkárt is felmentette a bíróság

A legfelsőbb bíróság jogerősen felmentette csütörtökön Toni Greblă volt alkotmánybírót, akit a korrupcióellenes ügyészség korrupcióval vádolt meg.

MTI

2019. június 27., 16:542019. június 27., 16:54

A legfelsőbb bíróság öttagú testülete lényegében helybenhagyta a legfelsőbb bíróság háromtagú bírói testületének tavaly májusi, első fokú ítéletét, amely szintén felmentette a volt alkotmánybírót. Greblă jelenleg a bukaresti kormány főtitkára. Romániában a kormányfőtitkárság a kabinet tevékenységét koordináló intézmény, fontos szerepe van a kormányülés napirendjén levő határozatok, rendeletek és törvények előkészítésében és beterjesztésében.

Greblát befolyással való üzérkedéssel, okirat-hamisítással, illetve bűnszervezet irányításával is megvádolták. A legfelsőbb bíróság valamennyi vádpont alól felmentette.

Hirdetés

2015 januárjában indítottak eljárást ellene, majd emiatt februárban lemondott a taláros testületben betöltött tisztségéről. A vádhatóság szerint 2010 óta szenátorként különböző formában többször kenőpénzt fogadott el üzletemberektől, cserében közbenjárását ígérte azért, hogy vállalataik állami megrendelésekhez jussanak. Greblát azzal is vádolták, hogy alkotmánybírói tisztségével összeegyeztethetetlen kereskedelmi tevékenységet folytatott.

A héten a román legfelsőbb bíróság jogerősen felmentette Cristian David volt belügyminisztert is, akit első fokon még öt év szabadságvesztésre ítéltek korrupció miatt.

Júniusban a bukaresti legfelsőbb bíróság más, korrupcióval vádolt magas rangú volt vezetők esetében is felmentő ítéletet hozott. Így határozott például George Scutaru esetében, aki Klaus Johannis államelnök tanácsadója volt. Ugyanebben az ügyben Dan Motreanut, a román parlament képviselőházának volt alelnökét is felmentették pénzmosás vádja alól, legutóbb pedig június 25-én született felmentő ítélet Cristian David volt belügyminiszter korrupciós perében.

korábban írtuk

Felmentette a bíróság a korrupció miatt alapfokon öt év börtönre ítélt Cristian David volt belügyminisztert
Felmentette a bíróság a korrupció miatt alapfokon öt év börtönre ítélt Cristian David volt belügyminisztert

Jogerősen felmentette kedden a román legfelsőbb bíróság Cristian David volt belügyminisztert, akit első fokon még öt év szabadságvesztésre ítéltek korrupció miatt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását
2026. szeptember 02., szerda

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak

A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak
2026. szeptember 02., szerda

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton

Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Küszöbön az új tanév, de még törvényi módosítás kell egyes ösztöndíjak biztosítása érdekében

Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.

Küszöbön az új tanév, de még törvényi módosítás kell egyes ösztöndíjak biztosítása érdekében
2026. szeptember 02., szerda

PSD: szabályszerű volt a házbizottság megválasztása, hiába panaszkodik a PNL és az USR

Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.

PSD: szabályszerű volt a házbizottság megválasztása, hiába panaszkodik a PNL és az USR
2026. szeptember 01., kedd

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban

Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra

Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra
Hirdetés
Hirdetés