
Futószalagon hozza a felmentő ítéleteket a korrupciós ügyekben a legfelsőbb bíróság. Cristian Davidról is kiderült, hogy ártatlan.
Jogerősen felmentette kedden a román legfelsőbb bíróság Cristian David volt belügyminisztert, akit első fokon még öt év szabadságvesztésre ítéltek korrupció miatt.
2019. június 25., 17:422019. június 25., 17:42
A volt tárcavezetőt azzal vádolta meg a korrupcióellenes ügyészség, hogy kenőpénzt fogadott el. Ezt a vádpontot már az első fokon lefolytatott perben ejtették, és átminősítették a bűncselekményt befolyással való üzérkedéssé. David első fokon 2017 decemberében öt év börtönbüntetést kapott ezért a vádpontért.
A volt miniszter egykori kabinetfőnökét is felmentette a bíróság, akit első fokon még szintén börtönbüntetésre ítéltek.
Az akkor hivatalban levő tárcavezető a vádhatóság szerint megígérte egy magánszemélynek, hogy közbenjár telek-visszaszolgáltatási ügye érdekében a Buzău megyei prefektusnál a kenőpénzért cserében, amelyet a vádirat szerint a belügyminisztérium épületében vett át. Az ügyészek szerint a restitúció meg is történt 2007 őszén.
A Buzău megyei prefektus is a vádlottak között volt, őt már első fokon felmentették, akárcsak másodfokon.
Júniusban a legfelsőbb bíróság más magas rangú volt vezetők esetében is felmentő ítéletet hozott. Így határozott például George Scutaru esetében, aki Klaus Johannis államelnök tanácsadója volt. Ugyanebben az ügyben Dan Motreanut, a parlament képviselőházának volt alelnökét is felmentették pénzmosás vádja alól.
A korrupcióellenes ügyészség azt állította, hogy a két politikus 2008-ban illegális pénzből finanszírozta választási kampányát, amit a vádhatóságnak végül nem sikerült bizonyítania.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
szóljon hozzá!