2009. június 18., 14:522009. június 18., 14:52
A tárgyalás alatt George Becali több ízben is hevesen kitört, azt állítva, hogy az ügyészek gúnyt űznek belőle, mivel még ki sem hallgatták az ellene zajló bűnvádi eljárásban. A főváros elhagyását illető korlátozás feloldását arra hivatkozva kérte, hogy EP-képviselővé választása követeztében immunitással rendelkezik.
Becali korábban egy kerületi bíróságok emelt óvást az ügyészségi döntés ellen, azzal az érvel, hogy nem jelent veszélyt a közrendre, ugyanakkor a az ellene már hónapok óta zajló bűnvádi eljárás megkezdése óta, egyetlen törvénytelenséget sem követett el. A törvényszék csütörtökön mindössze megerősítette a bíróság korábbi elutasító határozatát.
A Steaua-futballklub tulajdonosa ellen április 3-án indult be a bűnvádi eljárás jogtalan fogvatartás miatt, mivel elraboltatott és megveretett néhány autótolvajt, akik eltulajdonították egyik luxusautóját, és harmincezer eurót követeltek cserébe. Az előzetes letartóztatásból április 17-én engedték ki, azóta szabadlábon védekezik az ellene zajló bűnvádi eljárásban.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).