
Pénzbírság kifizetésére kötelezte jogerős ítéletében a bukaresti legfelsőbb bíróság Traian Băsescu volt államfőt egy hat évvel ezelőtt tett, a romákat sértő kijelentése miatt.
2016. április 01., 13:172016. április 01., 13:17
2016. április 01., 13:302016. április 01., 13:30
Pénteken kihirdetett ítéletében a legfelsőbb bíróság elutasította a volt elnöknek a bukaresti táblabíróságon 2014-ben született alapfokú verdikt elleni fellebbezését. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) 2014 februárjában pénzbírságot szabott ki Băsescura, az emberi méltóságot sértő hátrányos megkülönböztetésnek minősítetve az elnök egy korábbi, a romákkal kapcsolatos kijelentését.
Băsescu 2010 novemberében egy szlovéniai sajtóértekezleten azt mondta a nomád romákról, hogy „kevesen akarnak dolgozni közülük, sokan hagyományosan abból élnek, amit lopnak\". A Diszkriminációellenes Tanács többségi szavazattal 600 lejes pénzbírsággal sújtotta az államfőt, aki bíróságon támadta meg a határozatot, ám alapfokon, majd most a legfelsőbb bíróságon is elvesztette a pert.
A jobbközép politikus ellen más esetben is panaszt emeltek a CNCD-nél romákkal kapcsolatos kijelentései miatt, de csak ebben az ügyben szabtak ki rá pénzbüntetést. Băsescu még mandátuma elején, a feleségével folytatott beszélgetés során „büdös cigánynak\" nevezett egy riporternőt, akit nem sokkal azelőtt megfosztott a mobiltelefonjától.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!