Hirdetés

Jelképesen átkel a Kárpátokon a román hadsereg

A Kárpátok hágóin való jelképes átkeléssel emlékezik meg a román hadsereg szombaton arról, hogy Románia száz évvel ezelőtt lépett be az első világháborúba – tudatta a bukaresti védelmi minisztérium.

MTI

2016. augusztus 26., 11:592016. augusztus 26., 11:59

2016. augusztus 26., 13:012016. augusztus 26., 13:01

„A kiegészült Románia elsősorban a nemzet javát saját életüknél is előbbre tartó, a harcmezőn elesett, vagy fogságban elpusztult román katonák véráldozatára épült” – olvasható a tárca közleményében, amely szerint az első világháborúban 330 ezer román katona halt meg, a harcok túlélői közül pedig 76 ezer hadirokkant maradt. A centenáriumi ünnepségsorozat első mozzanataként pénteken országszerte száz első világháborús emlékműnél, illetve katonai temetőben rendeznek névsorolvasást, amelyeken a térségben elesett hősök neveit sorolják el a megemlékezéshez csatlakozó közéleti személyiségek, katonai vezetők, a hősök leszármazottai, gyerekek és helyi polgárok.

Szombaton Curtea de Argeșen I. Ferdinánd király sírjánál, illetve a Brassó megyei Fundátán, az első román hősi halott emlékművénél rendeznek koszorúzást. Aznap este 21 órakor, a száz éve kezdődött offenzívát felidézve, a Kárpátok 16 hágóján rendez felvonulást a román hadsereg egy-egy szakasza. A védelmi minisztérium arra bíztatja az érintett települések lakóit, hogy maguk is csatlakozzanak a jelképes emlékmenethez. Vasárnap Bukarestben, az ismeretlen katona emlékművénél tartandó egyházi szertartással folytatódik a román védelmi minisztérium első világháborús megemlékezéseinek sorozata.

A világháború kitörésekor még a központi hatalmak oldalán álló Román Királyság 1916. augusztus 27-én intézett támadást az Osztrák–Magyar Monarchia ellen, miután az Antant arról biztosította Bukarestet, hogy győzelme esetén megkapja Erdélyt. A román hadseregnek Csík és Háromszék vármegyét, Brassót és Nagyszebent sikerült elfoglalnia, majd az ellentámadásba lendült osztrák–magyar és német csapatok 1916 októberéig kiszorították a román katonákat Erdélyből. Románia 1917-ben kötött békét a Bukarestet is elfoglaló tengelyhatalmakkal, majd 1918-ban újra hadat üzent Németországnak, csapatai ismét átkeltek a Kárpátokon, és a győztes oldalon fejezte be a háborút.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Kelemen elárulta, mivel győzte meg a koalíciós partnereket az adóenyhítésről

Következő ülésén a kormány sürgősségi rendeletet fogad el a helyi adók felülvizsgálatáról - számolt be kedden az RFI-nek adott nyilatkozatában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen elárulta, mivel győzte meg a koalíciós partnereket az adóenyhítésről
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Újabb riasztásokat adtak ki havazás, heves szél, hóviharok miatt; Erdély is érintett

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) újabb első- és másodfokú riasztásokat adott ki havazás és hóviharok miatt az ország több régiójában.

Újabb riasztásokat adtak ki havazás, heves szél, hóviharok miatt; Erdély is érintett
2026. február 24., kedd

Élő adásban tépte szét a doktori diplomáját egy volt elnöki tanácsadó a doktori címért járó pótlék csökkentése miatt

Élő adásban tépte szét doktori diplomáját Cristian Preda politológus, volt elnöki tanácsadó a doktori címért járó pótlék tervezett csökkentése miatt.

Élő adásban tépte szét a doktori diplomáját egy volt elnöki tanácsadó a doktori címért járó pótlék csökkentése miatt
2026. február 24., kedd

Kelemen: jobb a koalíciós kormány, mint az egypárti, jövő héten kerülhet a parlamentbe a költségvetés

A súrlódások ellenére jobb a koalíciós kormányzás, mint az egypárti, az emberek megbánnák, ha 2028-ban egypárti kormány alakulna – vélekedik Kelemen Hunor RMDSZ.-elnök.

Kelemen: jobb a koalíciós kormány, mint az egypárti, jövő héten kerülhet a parlamentbe a költségvetés
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Felmérés: a romániai polgárok többsége nem hiszi, hogy idén véget ér a háború Ukrajnában

A romániai polgárok többsége nem hisz abban, hogy még idén véget érhet az ukrajnai háború – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a romániai polgárok többsége nem hiszi, hogy idén véget ér a háború Ukrajnában
2026. február 23., hétfő

Călin Georgescu Ceaușescut is megidézte a bíróságon

Călin Georgescu hétfőn ismét kérte, hogy oldják fel a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2024 december elején tartott ülésének titkosítását, arra hivatkozva, hogy az alapozta meg az elnökválasztás második fordulójának érvénytelenítését.

Călin Georgescu Ceaușescut is megidézte a bíróságon
2026. február 23., hétfő

Adókedvezmények és gazdaságélénkítés: új intézkedéseket fogad el a kormány

A kormánykoalíció hétfői ülésén a pártok képviselői egy intézkedéscsomagról állapodtak meg, amely többek között 25 százalékos adócsökkentést irányoz elő a 100 évnél régebbi épületek esetében, illetve 15%-os csökkentést az 50 és 100 év közötti épületeknél.

Adókedvezmények és gazdaságélénkítés: új intézkedéseket fogad el a kormány
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Miniszteri figyelmeztetés: a dezinformáció is rontja az oltási hajlandóságot

Továbbra is problémás a romániai átoltottsági arány – hívta fel a figyelmet hétfőn Alexandru Rogobete. Az egészségügyi miniszter hangsúlyozva, hogy a különféle kezdeményezések, köztük a gyógyszertári oltás kísérleti programja sem hozott érdemi javulást.

Miniszteri figyelmeztetés: a dezinformáció is rontja az oltási hajlandóságot
2026. február 23., hétfő

Feltételhez köti a költségvetés megszavazását a PSD

A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést a szociáldemokraták által javasolt szolidaritási csomag nélkül - közölte hétfőn a Facebook-oldalán Mihai Fifor képviselő.

Feltételhez köti a költségvetés megszavazását a PSD
2026. február 23., hétfő

Bolojan megfenyegette a minisztereit: bársonyszékükbe kerül, ha uniós forrásokat veszítenek

Politikai felelősségre vonás, akár tisztségből való felmentés is várhat azokra a miniszterekre és államtitkárokra, akiknek mulasztása miatt Románia uniós helyreállítási forrásokat veszít.

Bolojan megfenyegette a minisztereit: bársonyszékükbe kerül, ha uniós forrásokat veszítenek
Hirdetés
Hirdetés