Hirdetés

Jelentős károkat okoztak az államnak a törvénysértő eljárások a járvány idején

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A világjárvány idején bűncselekménygyanús közbeszerzéseket hajtottak végre, és alapos a gyanú, hogy az államnak jelentős károkat okozó más súlyos törvénysértések is történtek – derül ki a koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapot, majd veszélyhelyzet idején lebonyolított egészségügyi beszerzéseket vizsgáló parlamenti bizottság jelentéséből.

Krónika

2023. április 18., 17:362023. április 18., 17:36

A jelentést a testület a képviselőház házbizottságához nyújtotta be, amely kedden továbbította a parlamenti frakcióknak, és 15 napon belül meg kell vitatnia a plénumnak – írta az Agerpres hírügynökség. A dokumentum szerint a meghallgatások és a vonatkozó dokumentumok átvizsgálása után a vizsgálóbizottság arra a következtetésre jutott, hogy a 2020. január 16. és 2022. március 9. közötti időszakban történtek bűncselekménygyanús közbeszerzések, ugyanakkor más törvénysértések gyanúja is felmerül.

Mindezek jelentős kárt okoztak a román államnak – szögezte le a parlamenti bizottság. A szociáldemokrata párti Rodica Paraschiv vezette testület a jelentésben kéri a vizsgált időszakban lefolytatott egészségügyi közbeszerzésekkel kapcsolatos összes dokumentum titkosságának feloldását „a közpénzek elköltésének átláthatósága érdekében”.

Hirdetés

A jelentés szerint a koronavírus elleni vakcinák beszerzésének kérdése „továbbra is vitatott téma”. A beszerzésekkel kapcsolatban egyrészt korrupció gyanúja merül fel, másrészt nem tudni, hogy pontosan mennyit költött az állam az oltóanyagok megvásárlására és mekkora összeget veszített a lejárt szavatosságú készítmények megsemmisítésével vagy eladományozásával.

A körülményekre való tekintettel a beszerzéseket szabályozó jogi keretnek rugalmasnak kellett lennie, az állami intézményeknek gyorsan kellett reagálniuk, az esetek többségében azonban fennakadást okozott, hogy olyan beszállító kapott közvetlen megbízást, amelynek nem volt kapacitása a kért termékmennyiség kiszállítására, vagy nem megfelelő minőségű termékeket szállított.

Emellett túlárazott beszerzésekre is volt példa, illetve bizonyos esetekben előleget fizettek soha át nem vett termékekre - olvasható a dokumentumban. A jelentés kitér arra is, hogy sokan az illetékesek közül nem mentek el a vizsgálóbizottsági meghallgatásra, többek között Florin Cîţu volt miniszterelnök sem jelent meg a testület előtt. Ennek kapcsán leszögezték, meg kell vizsgálni, hogy milyen eszközök állnak a parlamenti vizsgálóbizottságok rendelkezésére „az igazság kiderítésére”, esetenként ugyanis „nem elegendő a kötelezettségre vagy bizonyos elvekre hivatkozni”.

A bizottság tagjai azt is megjegyezték, hogy munkájukat akadályozták a vakcinagyártókkal kötött szerződések titoktartási záradékai, amelyek miatt fontos információkhoz nem férhettek hozzá.

A koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapot, majd veszélyhelyzet idején lebonyolított egészségügyi beszerzéseket vizsgáló parlamenti bizottság felállításáról 2021. november 3-i ülésén döntött a képviselőház plénuma.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion múlt héten bejelentette, hogy pártja közzétesz majd egy saját jelentést a járvány idején lebonyolított egészségügyi beszerzésekkel kapcsolatban.

korábban írtuk

A koronavírus-járvány alatti, túlárazott közbeszerzések miatt vizsgálódik a DNA két volt bukaresti kerületi polgármester ellen
A koronavírus-járvány alatti, túlárazott közbeszerzések miatt vizsgálódik a DNA két volt bukaresti kerületi polgármester ellen

Bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Bukarest ötödik kerületének volt polgármestere, Marian Vanghelie, valamint Daniel Tudorache első kerületi volt elöljáró ellen.

korábban írtuk

Felpörgetnék a beruházásokat: egyszerűsítené a kormánykoalíció a közbeszerzések rendszerét
Felpörgetnék a beruházásokat: egyszerűsítené a kormánykoalíció a közbeszerzések rendszerét

Rugalmasabbá, könnyebben alkalmazhatóbbá akarja tenni a közbeszerzésekre vonatkozó törvényt a bukaresti kormánykoalíció. A módosításokról várhatóan a közeljövőben kormányhatározattal rendelkeznek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
Hirdetés
Hirdetés