Hirdetés

Jegeli a PSD Mircea Geoană leváltását

Egyelőre jegeli Mircea Geoană leváltását a szenátus éléről a Szociáldemokrata Párt (PSD): a legnagyobb ellenzéki alakulat a szenátus tegnapi ülésén nem kezdeményezte a párt fegyelmi eljárás alá vont egykori elnöke menesztésének napirendre tűzését. Az ülés kezdete előtt Ioan Chelaru PSD-s szenátor, a felsőház alelnöke közölte, frakciója még nem nyújtott be ilyen témájú indítványt, ugyanis ehhez előbb a párton belüli politikai döntés szükséges.

Balogh Levente

2011. november 10., 08:372011. november 10., 08:37

 Mint kifejtette, álláspontja szerint a hétfőn elindított folyamatot végig kell vinni, de a folytatásról a pártvezetés dönt majd hétfői ülésén. Mint arról beszámoltunk, a párt néhány vezető politikusa egyrészt azt sérelmezte, hogy Geoană az utóbbi időben többüket is bírálta, emellett azt sem zárta ki, hogy ismét indulna az államfőválasztáson. A hivatalos megrovást ugyanakkor az váltotta ki, hogy Geoană a múlt héten a párttal való egyeztetés nélkül utazott el az Egyesült Államokba, ahol többek között Ellen Tauscher külügyminiszter-helyettessel is tárgyalt. Akkor azzal vádolták meg, hogy az ellenzék vezéreként lépett fel.

Bár ezt Geoană cáfolta, a PSD már hétfőn megkísérelte eltávolítani a szenátus éléről, paradox módon azonban épp két kormánypárt, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) és az Országos Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR) mentette meg, az általuk kért konzultációs szünetet követően ugyanis nem tértek vissza az ülésterembe, így a felsőház határozatképtelenné vált. Geoană egyébként azzal utasította el leváltásának napirendre tűzését, hogy erre vonatkozó javaslatával a PSD megszegte az eljárási rendet, azt ugyanis először a házbizottság elé kellett volna beterjesztenie, és ez a testület dönthetett volna a napirendre tűzéséről.

Victor Ponta pártelnök még kedden a párt fegyelmi bizottságához fordult, mondván, azzal, hogy Geoană nem fogadta el a leváltásáról szóló határozatot, megsértette a párt alapszabályát, ami a kizárását vonja maga után. Geoană ugyanakkor kedden este arról beszélt: még pártelnökként ő „csinált embert” Pontából, azzal, hogy a párt akarata ellenére vezető párttisztséget bízott rá. Ilie Sârbut, a párt másik vezető politikusát pedig hazugsággal vádolta, mondván, nem igaz, hogy az ellenzéki képviselőkből verbuválódott, de jelenleg a kormányt támogató UNPR párttal tárgyalt volna az átlépéséről. Tegnap levelet intézett párttársaihoz, amelyben a PSD országos végrehajtó bizottságának összehívását kérte, és felhívta a figyelmet: ha őt leváltják, a párt elveszítheti a szenátus elnöki tisztségét.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
Hirdetés