Hirdetés

Ismét Romániában a madárinfluenza

Három évvel a madárinfluenza-láz lecsengése után újabb romániai H5N1-esetről érkezett jelentés: az Európai Bizottság (EB) kedden hozta nyilvánosságra, hogy az illetékes román hatóságok potenciálisan magas fertőzési szintű járványgóccá nyilvánítottak egy szárnyasfarmot a Tulcea megyei Letea településen.

Balogh Levente

2010. március 16., 12:562010. március 16., 12:56

Az EB közleménye szerint a gócot a Duna-Deltában, az ukrán határ közelében fedezték fel. Az EB rámutat: a román szakhatóság még hétfőn igazolta, hogy a madárinfluenza-vírus különösen fertőző formájáról van szó, ezért azonnal gyakorlatba ültették az Európai Unió vonatkozó szabályait, hogy megakadályozzák a fertőzés elterjedését. Azonnal levágták az összes, a farmon található szárnyast, és a tenyészet 3 kilométeres körzetében védelmi, 10 kilométeres körzetében pedig megfigyelési övezetet alakítottak ki. Ennek részeként szigorúan ellenőrzik az érintett területen áthaladó forgalmat is.

Az EB vonatkozó szabályozásának értelmében a 10 kilométeres megfigyelési zóna kiemelten veszélyes övezetnek minősül, amelyet egy alacsonyabb veszélyességi fokozatú zóna vesz körbe. Ez utóbbiban szintén forgalomkorlátozó intézkedéseket vezettek be, és további biztonsági intézkedéseket vezettek be a környező szárnyasfarmok védelme érdekében.

A testület közleménye szerint az utóbbi évben ez az első, súlyosan fertőző madárinfluenza-eset, amelyet az Európai Unióban felfedeztek. A legutóbbi fertőzést 2009-ben mutatták ki németországi vadkacsákban

Molnár Géza járványügyi szakértő, Cseke Attila egészségügyi miniszter tanácsadója elmondta, az állategészségügyi hatóságok két háztartásban összesen 49 elhullott háziszárnyast találtak. Ugyanakkor igyekezett megnyugtatni a kedélyeket. „Eddig még sehol a világon nem bizonyosodott be, hogy a madárinfluenza emberről emberre is terjedne” – hangsúlyozta. Közölte, a hatóságok azt tanácsolták a helybélieknek, hogy ne közelítsenek az elhullott szárnyasokhoz és a vadon élő madarakhoz, ne engedjék be a háziszárnyasokat a házba, és a gyerekeket se hagyják a tetemekkel játszani. Közölte, elszigetelt környékről van szó, ahol csupán mintegy 300-400 ember lakik. Ugyanakkor az egészségügyi hatóságok kiemelt figyelmet szentelnek minden légúti megbetegedésnek.

Az utolsó romániai fertőzőgócot 2007-ben számolták fel a szintén Tulcea megyei Murighiol településen. Ennek nyomán az év december 31-től az EB feloldotta a Romániára korábban kirótt korlátozásokat.  Ezt megelőzően, a 2006-os év folyamán számos gócot fedeztek fel az országban. Adrian Streinu-Cercel, a Matei Balş  Járványtani Intézet akkori vezetője akkor arról beszélt, hogy a H5N1 nem tűnik el véglegesen, mivel a vírus hosszú életű. Mint ismeretes, a 2006-2007-es madárinfluenza-járvány idején számos európai országban több százezer szárnyast mészároltak le.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés