
Fotó: Rompres
A tervezet szerint ugyanis a parlamenti képviselők felét egyéni választókerületben, a másik felét pedig pártlistáról választják majd a polgárok. Az elnök szerint az új jogszabály azt eredményezi, hogy a képviselői helyek felét a pártok „ingyenélői” szerzik majd meg. Băsescu úgy véli, a képviselők nem tisztelik kellőképpen a választópolgárokat, mivel nem tartották be azon ígéretüket, amely szerint az egyéni választókerületes szavazási rendszer bevezetéséről szóló javaslatot még a parlamenti ülésszak vége előtt a törvényhozás elé terjesztik. „Remélem, szeptember első heteiben megteszik, ha nyáron is dolgoznak rajta. Ha nem, népszavazást rendezünk” – figyelmeztetett az államfő.
Mint ismeretes, az államfő az egyéni választókerületes szavazási rendszer bevezetése mellett foglalt állást a jelenlegi listás rendszerrel szemben, és több ízben is azzal fenyegetőzött, hogy népszavazást ír ki a kérdésben, amennyiben a parlamenti pártok nem döntenek az új rendszer meghonosításáról.
Az államfő megjegyzéseire Eugen Nicolicea, a választási törvény átdolgozásával megbízott parlamenti bizottság PSD-s tagja reagált tegnap. A politikus szerint Băsescu nem járt el becsületesen, amikor a Pro Democratia Egyesület által kidolgozott módosító javaslatot bírálta. „Ha Băsescu becsületes lenne, meg kellett volna jegyeznie, hogy egyedül a PSD áll ki az egyéni választókerületes rendszer mellett, míg a három pártban is megfordult Valentin Iliescu által képviselt Demokrata Párt ellene szavazott a bizottságban” – mutatott rá Nicolicea. A képviselő szerint az államfőnek meg kellett volna említenie azt is, hogy a tervezetet, amely lehetővé teszi, hogy az „ingyenélők” is bekerüljenek a törvényhozásba, a Pro Democratia dolgozta ki. „Az elnök választási fogásként használja fel a témát, hiszen már eddig is kiírhatta volna a népszavazást. Azonban az európai parlamenti választásokkal egy időben akarja megrendezni, hogy segítse a PD-t” – vélte Nicolicea.
„Nagy” nevek a PSD listáján
Mircea Geoană, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke korábban bejelentette, pártja a szenátorok esetében a klasszikus egyéni választókerületes rendszer bevezetését javasolja, míg a képviselőházban a németországihoz hasonló vegyes választási rendszer meghonosítása mellett foglal állást. Geoană kijelentette, amennyiben a következő parlamenti ülésszak kezdetéig nem sikerül támogatást szerezni ezen javaslathoz, a PSD népszavazást kezdeményez, hogy közvetlenül a lakosság dönthesse el, milyen választási rendszert kíván.
A PSD Országos Ügyvezető Bizottsága pénteken áttekintette a párt európai parlamenti jelöltségre pályázó tagjainak listáját, és egy előzetes válogatást is elvégzett. A végleges névsorról és a jelöltek sorrendjéről szeptemberben döntenek. Geoană szerint a listán olyan politikusok neve szerepel, mint Cristian Diaconescu, Titus Corlăţean, Victor Ponta, Vasile Puşcaş és Adrian Severin.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).