Hirdetés

Ismét felfüggesztéssel fenyegetik Băsescut

Ismét napirendre került Traian Băsescu államfő tisztségéből való felfüggesztése, miután Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus elnöke, volt liberális pártelnök és kormányfő egy interjúban úgy vélekedett: az a tény, hogy Băsescu nyilvánosan bejelentette, hogy Elena Udreát, a védnökségével létrejött Népi Mozgalom Párt jelöltjét támogatja az államfőválasztáson, sértheti az alkotmány azon cikkelyét, miszerint az államfő nem pártpolitizálhat, ezért ismét aktuálissá válhat a felfüggesztés.

Balogh Levente

2014. augusztus 24., 15:532014. augusztus 24., 15:53

Tăriceanu pénteken úgy vélekedett, nem kell attól tartani, hogy egy újabb felfüggesztési eljárás esetén politikai instabilitás következhet be. Szerinte ennek nem szabad megakadályozni az alkotmánysértésre születő 2egészséges reakciót.”

„Ha az alkotmányt megsértik, semmilyen ürügy nem akadályozhatja meg, hogy a dolgokat visszaállítsuk a természetes rendbe, és beindítsuk a törvény és az alkotmány rögzítette eljárásokat” – utalt a szenátus elnöke arra, hogy szerinte be kellene indítani a felfüggesztési eljárást.

Tăriceanu elmondta: tisztában van azzal, hogy az államfő leváltására már nincs idő, de tisztségéből mandátuma utolsó napja előtt bármikor felfüggeszthetik. Leszögezte: kijelentését figyelmeztetésnek szánta, mivel úgy értékelte, hogy az Udreával folytatott találkozó és a támogatásáról szóló kijelentés révén az államfő beavatkozott a kampányba.

Tăriceanu ugyanakkor leszögezte: amennyiben a parlament valóban újra felfüggeszti tisztségéből Băsescut, annak ellenére sem vállalja az ideiglenes államfői tisztséget, hogy a szenátus elnökeként ez a feladat rá hárulna. Ezt azzal indokolta, hogy ne származzon belőle jogtalan előnye abban az esetben, ha elindul az államfőválasztáson.

Az ügyben megszólalt Victor Ponta miniszterelnök is, aki egyetértett Tăriceanuval abban, hogy amennyiben az államfő valóban alkotmányt sért, a parlamentnek kötelessége gyakorlatba ültetni az alkotmányos előírásokat. Kijelentette: amennyiben Băsescu Udrea „kampányfőnökeként” lép fel, nem zárja ki a felfüggesztést. Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes ugyanakkor azt mondta: a felfüggesztés nem egyszerű, és most nem jelent prioritást.

Mint ismeretes, Băsescut, akinek második, egyben utolsó államfői mandátuma decemberben jár le, eddig kétszer függesztették fel tisztségéből alkotmánysértésre hivatkozva. Először 2007-ben, ekkor azonban a leváltásáról szóló népszavazáson a polgárok a hivatalban maradására szavaztak.

Másodszor 2012-ben, amikor a népszavazáson ugyan a leváltása melletti szavazatokból volt több, de mivel a referendum az alacsony részvétel miatt érvénytelen volt – az érvényességhez a választói névjegyzékben szereplő összes választópolgár fele plusz egy részvétele kellett volna –, Băsescu hivatalban maradhatott.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés