
Hivatalában fogadta hétfőn Klaus Johannis államfő Károly brit trónörököst, aki ezt követően Dacian Cioloş miniszterelnökkel is tárgyalt.
2016. május 30., 19:592016. május 30., 19:59
2016. május 30., 20:592016. május 30., 20:59
A Johannisszal folytatott megbeszélésen szóba került a romániai vidéki turizmusban rejlő rendkívüli potenciál, valamint az, hogy folytatni kell a természeti és hagyományos építészeti örökség megmentését, biztosítani kell a biodiverzitás megőrzését és az alternatív hulladékkezelési módszerek fejlesztését.
Mint ismeretes, a walesi herceg évek óta visszatérő vendég Romániában, alapítványa, a The Prince of Wales\'s Charitable Foundation révén célja a romániai hagyományos kultúra és a környezetbarát mezőgazdaság megőrzése. Ennek előmozdítására Szászfehéregyházán és Zalánpatakon is házat vásárolt, amelyet felújíttatott. A brit nagykövetség tájékoztatása szerint Károly romániai tartózkodásának nagy részét Erdélyben tölti majd, ahol Szászfehéregyházán népi mesterségek oktatására szakosodott képzési központot avat.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!