
Fotó: Mihály Csaba
A rendszerváltás után hetedik alkalommal tartanak önkormányzati választást vasárnap Romániában: az ország 18 616 szavazókörébe 18 264 835 választópolgárt várnak, hogy megválasszák az új polgármestert, illetve a helyi és a megyei közgyűlés tagjait.
2016. június 03., 22:462016. június 03., 22:46
2016. június 04., 01:072016. június 04., 01:07
A szavazókörzeteket reggel 7-kor nyitják ki, és 21 óráig lehet voksolni. A korábbi évekhez képest csöndesebb és kevésbé látványos – mivel korlátozták a pártok kampányköltségeit – választási kampány szombaton reggel 7 órakor véget ér, ekkor lép hatályba a kampánycsend, ami azt jelenti, hogy szombaton, illetve a választás napján a televíziók és a rádiók nem sugározhatnak kampánytémájú műsorokat.
Akárcsak négy évvel ezelőtt, idén is egyfordulós lesz a választás, vagyis a rá leadott voksok arányától függetlenül az nyeri el a polgármesteri tisztséget, aki első helyen végez a jelöltek között. Második fordulót csak szavazategyenlőség esetén rendeznek. Mint ismeretes, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szerette volna, ha már idén visszatér az ország a 2008-ban is érvényes kétfordulós önkormányzati választásokhoz, arra hivatkozva, hogy ez növelné a győztesek legitimitását, de mivel a parlamenti pártok többsége ezt nem támogatta – a Szociáldemokrata Párt (PSD) ellenezte a legvehemensebben –, így legkorábban várhatóan a négy év múlva esedékes önkormányzati választáson szavazhatunk ismét két fordulóban.
Az azonban megváltozott, hogy a megyei közgyűlések elnökeire immár ismét nem lehet közvetlenül szavazni, vagyis azokat nem a polgárok választják meg, hanem a közgyűlés tagjai a pártok közötti egyeztetéseket követően. Ennek nyomán vasárnap már nem négy, csupán három szavazólapot kapnak a polgárok: az egyiken a polgármester személyére, a másodikon a helyi közgyűlés, a harmadikon pedig a megyei közgyűlés összetételére lehet voksolni.
A procedúra a szokásos: a leadott személyi igazolványért cserébe a választópolgár egy bélyegzőt kap, amellyel elvonul, és mindegyik szavazólapon arra a pártra, illetve jelöltre pecsétel, amellyel szimpatizál. A szavazat csak akkor érvényes, ha a bélyegző jól láthatóan az adott párt nevét és logóját feltüntető kereten belülre kerül. Ha valaki több párt nevére is pecsétel, szavazata érvénytelenné válik. A voksoláson a romániai tartózkodási engedéllyel és lakcímmel rendelkező európai uniós állampolgárok is részt vehetnek.
Az Állandó Választási Hatóság új módszert dolgozott ki arra, hogy kiszűrje a csalási kísérleteket. Mivel az elmúlt évtizedekben gondot okozott, hogy nehezen vagy egyáltalán nem lehetett kiszűrni, hogy valaki többször is szavazzon – ami természetesen törvénytelen –, most segítségül hívták a technikát. Mindegyik szavazókörben lesz egy olyan személy, aki egy táblagépen beszkenneli a polgárok személyi igazolványán feltüntetett személyi számot, ezt pedig rögzítik a központi adatbázisban.
Ha valaki egy másik szavazókörben újra szavazni próbál, a rendszer a személyi szám alapján jelzi, hogy már szavazott egyszer, így egyrészt nem engedik, hogy voksoljon, másrészt pedig felkészülhet arra, hogy a törvény előtt feleljen, mivel a rendszerbe a belügyminisztériumot is bekötötték, így ha az kettős szavazást észlel, azonnal jelzi a rendőrségnek is, és a legközelebbi őrsről útnak is indul a járőr, hogy őrizetbe vegye. A választás megszervezése 350 663 000 lejbe került.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
szóljon hozzá!