Hirdetés

Iskolát teremtett Bukarestben a „székely gladiátor”

Több százan kísérték utolsó útjára vasárnap délután Bukarestben a romániai kaszkadőriskola megteremtőjének tartott Cseh Szabolcs Imrét. 

Rostás Szabolcs

2014. augusztus 04., 21:002014. augusztus 04., 21:00

A 71 évesen, súlyos betegségben elhunyt kaszkadőr-színészt katonai tiszteletadással helyezték végső nyugalomra a Bellu temetőben.

A bukaresti művészvilágban és közéletben „Szobi” Csehként emlegetett alkotó 1942-ben született Csíkszeredában, székely származására mindig is büszke volt. Családjával Brassóba költöztek, ahol már gyerekkorában kiütköztek kaszkadőri képességei: feljegyzések szerint gyakran mászott fel és sétált végig a brassói Fekete templom tetején. De sűrűn követett el akkoriban főben járó bűnnek számító csínytevéseket is – egy alkalommal állítólag vizestömlővel elárasztotta a kommunista párt helyi szervezetének irattárát, máskor kutyákat uszított a milicistákra –, emiatt három évre a kiskorúak négyfalusi javítóintézetébe száműzték.

Esti tagozaton végezte el a gimnáziumot, közben vaskohóban, traktorgyárban dolgozott, darualkatrészeket hegesztett. 1966-ban szerzett diplomát a bukaresti Testnevelési Főiskolán, de már tanulmányai közben elszerződött a bukaresti Állami Cirkuszba trapézművésznek. Harmadévesen kezdett filmekben szerepelni, elsőként a Sergiu Nicolaescu rendezte Dákok című történelmi eposzban.

Cseh Szabolcs volt az első kaszkadőr az országban, akit hivatásos szakemberként alkalmazott a Román Mozivállalat, a hatvanas évek végétől elképzelhetetlen volt nélküle akciójelenetes filmet rendezni. Pályafutása során több mint százötven filmben szerepelt – egyebek mellet olyan közismert színészek oldalán, mint Florin Piersic –, és több mint 70 kaszkadőrbemutatót tartott Romániában és az ország határain túl.

Kaszkadőrként vagy egyes jelenetek rendezőjeként 38 nemzetközi produkció elkészítésében vett részt, együttműködött többek között Costa Gavras görög filmrendezővel is. Egyes mutatványait a mai napig világviszonylatban egyedülállóként tartják számon: az 1971-ben forgatott Mihai Viteazul című történelmi filmben 13 méteres szabadesést produkált, több csontja el is tört, más alkotásban lóháton ugratott ablakon keresztül vagy ugyancsak lóval bucskázott le egy hetvenméteres hegyoldalról.

A rendszerváltás után kevés filmben vállalt szerepet, bevallása szerint elsősorban a romániai filmipart behálózó korrupció, a kaszkadőrök rosszul fizetettsége miatt. Hosszú ideig színpadi mozgást oktatott a bukaresti Dráma- és Filmakadémián, egy évtizeddel ezelőtt pedig Gladiátor néven átfogó programot indított útjára a fiatalkori bűnözés visszaszorítása érdekében; a projekt keretében szociálisan hátrányos körülmények között felnőtt kiskorúakat és utcagyerekeket, sőt később szellemileg-fizikailag sérült kicsiket rehabilitáltak különböző edzésmódszerekkel.

Cseh Szabolcs hírnevét egyáltalán nem tépázta meg, amikor három évvel ezelőtt kiderült róla, hogy együttműködött a kommunista titkosszolgálattal. Az átvilágítóbizottságban feltárt dokumentumok szerint 1978-ban szervezték be, és azokról a kollégáiról jelentett a Szekuritáténak, akik el akarták hagyni az országot. Cseh Szabolcs az ügy kipattanásakor egy pillanatig sem tagadta, hogy besúgó volt, sőt beismerte, hogy saját maga ajánlotta fel szolgálatait a politikai rendőrségnek, mégpedig a filmiparra már akkor jellemző korrupció felszámolása érdekében.

A legismertebb romániai kaszkadőr sokszor ellátogatott szülőföldjére, főleg Háromszékre, ahol ma is élnek rokonai; fiait egyébként Árpád és Alex névre keresztelte. A számos hazai és nemzetközi szakmai elismerésben részesültő Cseh Szabolcsot 2005-ben, első kulturális miniszteri mandátuma idején Kelemen Hunor kitüntetette, Traian Băsescu államfő ugyanakkor post mortem a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát ítélte oda neki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés