2010. március 03., 09:452010. március 03., 09:45
A külképviselet kereskedelmi attaséjaként tevékenykedő, azóta állomáshelyéről hazahívott diplomata ugyanakkor közölte: nem hajlandó visszautazni Szingapúrba, hogy részt vegyen az ottani nyomozásban. A helyi The Straits Times értesülései szerint a diplomata mindezt a szingapúri miniszterelnökhöz, George Yeohoz címzett elektronikus levélben tudatta.
Mint arról beszámoltunk, Ionescut gondatlanságból elkövetett emberöléssel, cserbenhagyással és hamis tanúzással vádolják. Ionescu ugyanis a balesetek helyszínéről továbbhajtott, nem hívott mentőt, a rendőrségnek pedig azt vallotta, hogy a baleset idején ellopták az autót.
Egy helyi internetes portál szerint egy szemtanú arról beszélt a rendőröknek, hogy a balesetet megelőzően egy útkereszteződésben látta a szóban forgó Audit, amelynek a kormányánál az általa adott személyleírás alapján Ionescu ült, mellette pedig egy kínai nő, akivel szemlátomást heves szóváltásba keveredett. Néhány nappal később a baleset helyszínének közelében egy fiatal nő holttestére bukkantak, a sajtó ennek nyomán a gyilkossággal is összefüggésbe hozta Ionescut.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).