Hirdetés

Iohannis felfüggesztése: leváltaná a parlamenti házelnököket az egyik szélsőjobboldali párt

Iohannis

Visszaélést kiált. Anamaria Gavrilă, a POT elnöke szerint Ilie Bolojan és Ciprian Șerban mondvaicsinált ürügyekkel söpörte le az asztalról a Iohannis felfüggesztésére irányuló kezdeményezést

Fotó: Facebook/POT

Ilie Bolojan szenátusi és Ciprian Șerban képviselőházi elnök leváltását követeli a Fiatal Emberek Pártja (POT).

Krónika

2025. február 10., 13:432025. február 10., 13:43

A POT hétfői közleményében Anamaria Gavrilă pártelnök azzal indokolta a követelésüket, hogy a két házelnök „mondvacsinált eljárásbeli okokra” hivatkozva két ízben is elutasította a Klaus Iohannis államfő tisztségből való felfüggesztésére irányuló és a teljes ellenzék által támogatott kezdeményezésük szavazásra bocsátását.

A POT szerint a hézelnökök ezzel megszegték a házszabályt és aláásták az alapvető demokratikus értékeket.

Hirdetés

A közleményben Gavrilă hangsúlyozta, hogy

„a parlament nem lehet a Cotroceni-palota melléképülete”.

Szerinte a két házelnök bebizonyította, hogy jobban foglalkoztatja őket „Iohannis polgár érdekeinek védelme”, mint az általuk vezetett intézmény szabályainak a betartása.

„Ezért kérjük a leváltásukat és a demokratikus keretek visszaállítását a parlamentben” – tette hozzá az Agerpres szerint.

Mint arról beszámoltunk,

a POT szerda este bejelentette, hogy harmadszorra is benyújtották a parlamentbe a Klaus Iohannis államfő tisztségből való felfüggesztésére irányuló kezdeményezésüket,

miután a házbizottságok együttes ülésükön eljárási okokra hivatkozva két alkalommal is elutasították a javaslat szavazásra bocsátását a plénumban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál

Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál
A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál
2026. augusztus 13., csütörtök

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál

Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Újabb dróntámadások a román határ közelében, légtérsértés is történt

A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.

Újabb dróntámadások a román határ közelében, légtérsértés is történt
2026. augusztus 13., csütörtök

Csütörtöktől leáll a cernavodai atomerőmű, importból kell pótolni a hiányzó áramot

A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.

Csütörtöktől leáll a cernavodai atomerőmű, importból kell pótolni a hiányzó áramot
2026. augusztus 12., szerda

Energiaügyi minisztérium: van elég áramtartalék az atomerőmű kiesése esetén is

Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.

Energiaügyi minisztérium: van elég áramtartalék az atomerőmű kiesése esetén is
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Újraindult a kataszteri hivatal e-Terra informatikai rendszere, de még nem minden szolgáltatás áll rendelkezésre

Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.

Újraindult a kataszteri hivatal e-Terra informatikai rendszere, de még nem minden szolgáltatás áll rendelkezésre
2026. augusztus 12., szerda

Ideig-óráig nyújtott segítséget a Duna elterelése, elkerülhetetlen az atomerőmű 2-es reaktorának leállítása

A Duna vízszintje Cernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán.

Ideig-óráig nyújtott segítséget a Duna elterelése, elkerülhetetlen az atomerőmű 2-es reaktorának leállítása
2026. augusztus 12., szerda

Atomerőmű-leállás: nagy a baj, a következő tíz napban nem lehet újraindítani a létesítményt az igazgató szerint

A cernavodai atomerőmű második reaktorát a következő 10 napban nem lehet újraindítani, mivel a hidrológiai előrejelzések a Duna vízhozamának és vízszintjének folyamatos csökkenését jelezik – jelentette ki Romeo Urjan, a létesítmény igazgatója.

Atomerőmű-leállás: nagy a baj, a következő tíz napban nem lehet újraindítani a létesítményt az igazgató szerint
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Orosz drónokat semmisített meg a román haderő a Neptun Deep gázmező közelében

Két Gerbera típusú drónt semmisítettek meg kedden délután a román hadsereg tűzszerész búvárai a kizárólagos gazdasági övezetben, Konstancától körülbelül 90 tengeri mérföldre (kb. 165 kilométerre), a Neptun Deep gázmező kitermelési területén.

Orosz drónokat semmisített meg a román haderő a Neptun Deep gázmező közelében
2026. augusztus 11., kedd

A kommunista ipar mítosza: eladhatatlan termékek, hamis jelentések és energiahiány

A kommunista ipar koránt sem volt annyira hatékony, mint ahogyan azt állítják; számos gyár veszteségeket könyvelt el, problémákkal és hiányokkal küzdött, a valóságot pedig hamis jelentésekkel palástolták.

A kommunista ipar mítosza: eladhatatlan termékek, hamis jelentések és energiahiány
2026. augusztus 11., kedd

Ha az atomerőmű működését nem is tudták segíteni, a fémtolvajoknak azért még jók a Dunába süllyesztett uszályok

A Konstanca megyei rendőrség büntetőeljárást indított, miután két, motorcsónakban tartózkodó személy a gyanú szerint megpróbált alkatrészeket ellopni a Dunába süllyedt uszályokról.

Ha az atomerőmű működését nem is tudták segíteni, a fémtolvajoknak azért még jók a Dunába süllyesztett uszályok
Hirdetés
Hirdetés