
2010. július 29., 12:252010. július 29., 12:25
A felmérés szerint, amely a cotidianul.ro portál megbízásából készült, a pártok között a negyedik legnépszerűbb a Nagy-Románia Párt (PRM), amely a szavazatok 8,9 százalékra számíthat, az RMDSZ-re a megkérdezettek 5,1 százaléka adná voksát. Egyéb pártokra összesen 1,8 százalék szavazna.
A biztos szavazók aránya csak 39,3 százalék, nem szavazna 31,8 százalék, 21,1 százalék nem tudja, kire adná voksát, 7,8 százalék pedig nem válaszolt.
Emil Boc miniszterelnök a legnépszerűtlenebb politikus, a válaszadóknak összesen 88 százaléka mondta azt, hogy kevés, vagy nagyon kevés bizalmat táplál iránta, őt követi Traian Băsescu államfő 81 százalékkal és a szociáldemokrata Adrian Năstase 66 százalékkal.
A válaszadók fele a legnépszerűbbnek bizonyult Mugur Isărescu BNR-elnökben sem bízik meg, őt az emberek 17 százaléka eléggé megbízhatónak tartja, 5 százaléka pedig a legnagyobb mértékben bízik benne.
A válaszadók 50,6 százaléka szerint a jelenlegi kormánynak távoznia kell, 14,2 százalék minisztercseréket sürget, 10,7 százalék szerint pedig a kormánynak a helyén kell maradnia. A megkérdezettek 24,5 százaléka nem tudott, vagy nem akart véleményt nyilvánítani. A kormányátalakítást szorgalmazók 41,1 százaléka Emil Bocot menesztené, őt követi 7,4 százalékkal Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter, és 6,1 százalékkal Radu Berceanu közlekedési miniszter. RMDSZ-es tárcavezető nem szerepel a listán.
A közalkalmazotti bérek csökkentése károsan hat a gazdaságra, állítja a válaszadók 67,7 százaléka, csak 7 százalék lát pozitív hozadékot a megszorító intézkedésben. Az áfaemelést 78,2 százalék látja károsnak, csak 4,4 százalék vár kedvező eredményt tőle.
A válaszadók 51,1 százaléka azt mondja, rosszabbul él, mint egy évvel korábban, 45,6 százalék szerint hat hónap múlva sem lesz ebben változás. Jóval rosszabbul él 11,4 százalék, ugyanakkor 24,9 százalék úgy véli, fél év múlva is rosszabb lesz a helyzete.
A közvélemény-kutatás július 7. és 12. között készült, 1149 nagykorú személy megkérdezésével, hibaszórása 3 százalékos.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).