
A romániai polgárok 67,9 százaléka támogatja, hogy Románia egyesüljon Moldovával 2018-ig, Románia és Erdély egyesülésének századik évfordulójáig – derül ki egy, az Inscop közvélemény-kutató által pénteken nyilvánosságra hozott felmérésből.
2015. augusztus 02., 19:472015. augusztus 02., 19:47
2015. augusztus 02., 20:132015. augusztus 02., 20:13
A kutatás szerint csupán 14,8 százalék nyilatkozott úgy, hogy nem támogatja Moldova Románia általi bekebelezését. 67,8 százalék úgy válaszolt: meg kellene könnyíteni a román állampolgárság megadását a moldovaiaknak – mint ismeretes, ez most is meglehetősen egyszerű procedúra, a magyar könnyített honosításhoz hasonlóan itt is csupán a román állampolgársággal rendelkező felmenők létét kell bizonyítani –, ugyanakkor 56,3 százalék úgy vélekedik, hogy Románia elegendő mértékű támogatást nyújt Moldovának az ország európai uniós integrációjához.
A válaszadók 52 százalékának van jó véleménye arról, hogy Chișinău polgármesterévé az Európa-barát Dorin Chirtoacát választották. Az Inscop ugyanakkor rámutat: a megkérdezett polgárok közül jelentős arány – több mint tíz százalék – nem válaszolt, ami a moldovai ügyekben való tájékozatlanság jele. A felmérés július 9. és 15. között készült 1075 személy megkérdezésével, a hibahatár 3 százalékos.
A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést a szociáldemokraták által javasolt szolidaritási csomag nélkül - közölte hétfőn a Facebook-oldalán Mihai Fifor képviselő.
Politikai felelősségre vonás, akár tisztségből való felmentés is várhat azokra a miniszterekre és államtitkárokra, akiknek mulasztása miatt Románia uniós helyreállítási forrásokat veszít.
Az ország több régióját érintő, havazásra és hóviharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) figyelmeztetéseket adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Február 24-én, kedden, az ukrajnai háború kezdetének negyedik évfordulóján az ukrán zászló színeivel világítják meg a parlament épületét.
Románia támogatja az Európai Unió 20. szankciócsomagjának elfogadását Oroszország ellen, amely háborújában nemcsak hagyományos fegyvereket, hanem dezinformációs kampányokat is alkalmaz, amelyekkel megpróbálja gyengíteni az Uniót – jelentette ki Oana Țoiu.
Az elmúlt 24 órában 84 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 92 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.
Nyilatkozatháborúba torkollt a romániai légitársaságok és Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter között egy kisebb vasárnapi incidens, amelynek során egy Bukarestből Egyiptomba tartó repülőgépnek vissza kellett térnie a román fővárosba.
Az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség (FSSR) vasárnap bejelentette, hogy közzétette és közvitára bocsátotta az egészségügyi szakemberek elleni agressziót megelőző és felszámoló nemzeti cselekvési stratégia (2026-2030) projektjét.
A jövő héten fokozatos felmelegedés kezdődik az ország egész területén, a nappali hőmérséklet egyes térségekben akár a 14 Celsius-fokot is elérheti – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) heti, az Agerpres által közölt előrejelzéséből.
A Ro-Alert üzenetek a jövőben a veszély súlyosságától függően eltérő hangjelzéssel érkeznek majd – jelentette be a Katasztrófavédelmi Főosztály (DSU) vezetője, Raed Arafat.
szóljon hozzá!