
Egyre többen kérdőjelezik meg Victor Ponta miniszterelnök pártelnöki legitimitását a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) élén.
2015. január 18., 14:352015. január 18., 14:35
Miután a pártból tavaly kizárt egykori pártelnök, Mircea Geoană közölte, „új PSD-t” akar létrehozni, mivel szerinte Ponta egyedüli alternatívájaként csakis ő állíthatja meg a baloldali párt zuhanását, pénteken Cătălin Ivan európai parlamenti (EP) képviselő, a párt szóvivője közölte: ő is indulni kíván a pártelnöki tisztségért, a tisztújító kongresszust pedig nem lehet halogatni, mivel a jelenlegi pártvezetés már csak „átmeneti”.
Ponta autoritása azt követően ingott meg az amúgy is korrupció tépázta PSD-n belül, hogy november 16-án elvesztette az államfőválasztást a jobbközép jelölttel, Klaus Johannisszal szemben. Ivan Bírálta Pontát és Liviu Dragnea ügyvezető elnököt, amiért a vereséget követően az eredeti tervekkel ellentétben nem a párt tisztújító kongresszusát hívták össze márciusra, csupán az országos választmányt.
Egyébként Ion Iliescu volt államfő, a párt tiszteletbeli elnöke mindkét oldalt bírálta. Egyrészt sérelmezte Geoanáék kizárását, Geoană pártalapítási szándékát viszont „komolytalan játéknak” nevezte. Ponta egyébként a hétvégén azt állította: akkor robbant ki a konfliktus közte és Geoană között, amikor nem őt nevezte ki külügyminiszterré, hanem Bogdan Aurescu addigi külügyi államtitkárt.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
szóljon hozzá!