Hirdetés

Informális tárgyalások a magyar–román találkozó helyett

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Vélhetően az idei év második felében kerülhet sor a tavaly elmaradt magyar–román kormányülésre, miután áprilisban Magyarországon választások lesznek.

Balogh Levente

2010. február 19., 10:142010. február 19., 10:14

Nem valószínű, hogy a közeljövőben megtartanák a tavaly elmaradt közös magyar–román kormányülést – fejtette ki csütörtökön Bukarestben Füzes Oszkár, Magyarország romániai nagykövete.

A diplomata rámutatott: Románián a sor, hogy megszervezze az eseményt, ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy áprilisban Magyarországon országgyűlési választásokat tartanak. „Így valószínűleg a közeljövőben nem kerül sor a kormányülésre. Reméljük ugyanakkor, hogy mivel Emil Boc miniszterelnök úr a jövő héten több miniszterével Budapesten tartózkodik, nem hivatalos kétoldalú találkozókra is sor kerül” – mutatott rá Füzes, hozzátéve, hogy a közös kormányülést az év második felében rendezhetik meg.

A nagykövet arra célzott, hogy február 24. és 26. között Budapest több nemzetközi konferenciának is otthont ad, amelyeken Románia miniszterelnöki szinten képviselteti magát.

Az első ilyen rendezvény a 24-én, szerdán megtartandó Visegrád 4+ találkozó lesz, amelyen Lengyelország, Csehország és Szlovákia mellett Románia, Horvátország, Szerbia és Szlovánia és Ausztria is kormányfői szinten képviselteti magát. A konferencián többek között az energetikai biztonság, az energiaforrások és az energiahordozók szállításának biztonsága lesz a téma. Magyarország célja, hogy a találkozón felhívja a figyelmet a közös regionális érdekekre – hangsúlyozta Füzes Oszkár.

A második csúcstalálkozót 25-én, csütörtökön rendezik meg, a Dunastratégia témájában. E program prioritásai közé tartozik a Duna térségének biztonsága, a fenntartható gazdasági fejlődés és a regionális együttműködés megerősítése.  A cél az, hogy jövő év első felében, a magyar EU-elnökség idején elfogadhassák a stratégiát. A harmadik rendezvény a csúcstalálkozó kapcsán megrendezett kétnapos konferencia lesz. Füzes szerint e rendezvények alkalmat biztosíthatnak a kétoldalú magyar–román találkozóknak is.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés