
Mihai Tudose
A kezelőorvosaihoz közel álló források szerint szívinfarktust kapott Mihai Tudose volt miniszterelnök. Tudosét a Prof. dr. C.C. Iliescu Sürgősségi Szívkórházba szállították, ahol megműtötték.
2019. március 26., 20:432019. március 26., 20:43
2019. március 26., 20:442019. március 26., 20:44
Mihai Tudose szívébe két sztentet (érfalat kitámasztó fémhálót) ültettek be, ezáltal stabilizálták a volt miniszterelnök állapotát – közölte Sorina Pintea egészségügyi miniszter.
Pintea megerősítette, hogy Tudose szívinfarktust szenvedett, és a C.C. Iliescu Szívkórház orvosai műtötték meg. „Jelenleg Mihai Tudose állapota stabil, a kórteremben van, és orvosi felügyelet alatt marad” – mondta az egészségügyi miniszter.
Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint Victor Ponta, a Pro Románia párt elnöke közölte,
Elmondása szerint több kollégával gyűléseztek, amikor a volt kormányfő rosszul lett, és ki kellett hívni a mentőket.
„Közölni akartam, hogy holnap 10-kor bejelentem, Mihai foglalja el a lista harmadik helyét. De most a legfontosabb az egészsége” – mondta Ponta.
A Pro Románia párt EP-jelöltlistáján az uniós biztos Corina Creţu és Mihai Tudose mellett még tíz név található, közülük öt nő és öt férfi – tette hozzá a pártelnök.
Bănicioiu utólag azt mondta, Tudose infarktusának egyik lehetséges oka a fokozott fáradtság, másrészt az, hogy szenvedélyes dohányos. A volt kormányfő mellkasi fájdalmat érzett, amely balra sugárzott ki, majd kiverte a veríték és elvesztette az eszméletét – idézte fel Bănicioiu, aki azt mondta, ilyen esetben azonnal hívni kell az 112-es számot, majd elsősegélyben kell részesíteni a beteget.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
2 hozzászólás