
Radu Marinescu igazságügyi miniszter
Fotó: Facebook/Radu Marinescu
Radu Marinescu igazságügyi miniszter hétfőn közölte, hogy az alkotmánybíróság nem kérte fel a minisztériumot a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezet hatástanulmányának elkészítésére.
2025. december 29., 15:202025. december 29., 15:20
A Digi24-nek nyilatkozva a tárcavezető elmondta, hogy maga is a sajtóból értesült a hatástanulmány elkészítésére vonatkozó lehetséges kérésről. „Az igazságügyi minisztérium nem kapott semmilyen hivatalos megkeresést az alkotmánybíróságtól, nem vesz részt a testület eljárásaiban” – jelentette ki az Agerpres szerint, hozzátéve, hogy
Mint ismeretes, az alkotmánybíróság határozatképtelenség miatt január 16-ára halasztotta a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezettel kapcsolatos beadvány megvitatását. Alkotmánybírósági források szerint az a négy bíró – Cristian Deliorga, Gheorghe Stan, Bogdan Licu és Mihai Busuioc – nem jelent meg a hétfői ülésen, akiket a Szociáldemokrata Párt (PSD) javasolt a testületbe. A vasárnapi ülés szintén az ő távozásukat követően vált határozatképtelenné.

Várhatóan csak januárban hozhat érdemi döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjairól szóló törvény ügyében, miután a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kijelölt talárosok hétfőn is bojkottálták az ülést.
Amint arról korábban írtunk,
Simina Tănăsescu hétfői nyilatkozatában erre reagálva leszögezte, az alkotmánybíróság jelenlegi joggyakorlata szerint a hatástanulmány nem releváns egy törvénytervezet alkotmányossági vizsgálata során. Azt is elmondta, hogy a vonatkozó törvény szerint egy beadványt elbíráló ülést abban az esetben lehet megszakítani, ha a testület egyik tagja kéri ezt, arra hivatkozva, hogy a téma alaposabb tanulmányozást igényel. „Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudok semmit egy esetleges ilyen kérelemmel kapcsolatban” – tette hozzá.

A kormány bukására játszik az alkotmánybíróság azon négy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kijelölt tagja, aki vasárnap bojkottálta a testület ülését, amelyen a bírák és ügyészek különleges nyugdíjait szabályozó törvényről tárgyaltak.
Amíg nem lesz korrekt és kiegyensúlyozott az alkotmánybíróság, nem lehet reformokat végrehajtani Romániában – véli Stelian Ion volt igazságügyi miniszter. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője „precedens nélküli visszaélésnek” és„szabotázsakciónak” nevezte hétfőn a Facebook-oldalán, hogy az alkotmánybíróság négy tagjának távolmaradása miatt január 16-ra kellett halasztani a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezettel kapcsolatos beadvány megvitatását. A volt igazságügyi miniszter bejegyzése szerint a történtek ismét azt bizonyítják, hogy a testület működését szabályozó törvény módosításra szorul. „Amíg nem tesszük meg ezt a lépést, folyamatosan utunkat fogja állni néhány ember, akik inkább az engedelmességük, mintsem az őszinteségük vagy szakmai kompetenciáik alapján kerültek a testületbe” – fogalmazott a politikus.
Stelian Ion rámutatott arra is, hogy a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvény előírásai szerint a jogszabály 2026. január 1-jétől lép hatályba. Az alkotmánybíróság újabb halasztása miatt azonban ez nem lehetséges. Ha a január 16-i ülést nem bojkottálják a bírák, és a testület elutasítja a legfelsőbb bíróság kifogásait, a parlamentnek sürgősségi eljárással módosítania kell a törvényt. „Csakhogy az a tervezet is megtámadható lesz az alkotmánybíróságon. Vajon hogy néz ki ez a történet kívülről? Komoly, épeszű embereknek tűnünk?” – tette fel a kérdést a volt tárcavezető.

Bírálta az alkotmánybíróságot Radu Miruță miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter, miután a talárosok hétfőn sem jutottak döntésre a bírák és ügyészek különleges nyugdíjait csökkentő törvény ügyében.
Miközben Románia mezőgazdaságát egyre súlyosabban érinti az aszály, az öntözőrendszerek fejlesztése továbbra is akadozik. A szakmai szervezetek szerint a beruházások lassan haladnak, az uniós támogatások jövője bizonytalan.
Az ország legtöbb régiójában légköri instabilitásra, jelentős csapadékmennyiségre és a szél erősödésére lehet számítani szombat reggelig – közölte kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A romániai polgárok szűk többsége nem ért egyet azzal, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a kormány bukásához vezető bizalmatlansági indítványt terjesztett be a parlamentben.
Bár az intézkedés szembemegy a hatályos törvénnyel, a román igazságügyi vezetők úgy döntöttek, hogy a bírák és az ügyészek továbbra is kiemelt napidíjat kaphatnak utazásaik során.
Sorin Grindeanu, a kormányból kilépett, majd azt a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatásával bizalmatlansági indítvány révén megbuktató Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke számít arra, hogy az RMDSZ támogatna egy kisebbségi PSD-kormányt.
Hétfőn elfogadta a szenátus a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) törvénytervezetét, amely szerint az egyesületeknek, alapítványoknak és szövetségeknek évente nyilatkozniuk kell finanszírozási forrásaikról az Országos Adóhatóságnak (ANAF).
Nicușor Dan hétfőn bejelentette, hogy addig egyeztet a parlamenti pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd, Nyugat-barát kormánytöbbség.
Az RMDSZ azt szeretné, ha helyreállna a korábbi kormánykoalíció – jelentette ki Kelemen Hunor elnöke hétfőn, miután egyeztetett a kormányalakítási lehetőségekről Nicusor Dan államfővel.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) ellenzékbe vonul, ha a kormányból kilépett, majd azt megbuktató Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét kormányra kerül – jelentette ki Dominic Fritz, a párt elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogat és nem vesz részt olyan kormányban, amelyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) is ott van, függetlenül attól, hogy azt technokrata miniszterelnök vezeti vagy sem – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
szóljon hozzá!