belső vizsgálatot kezdeményez, amelynek során megvizsgálják, elkövetett-e eljárásjogi szabálysértést az ügyben ítélkező bírónő. A vizsgálat kezdetével azonban megvárják a táblabíróság döntését, az ügyészség ugyanis fellebbezett a gyanúsítottak szabadlábra helyezése ellen. A táblabíróság várhatóan holnap dönt.
Sile Petroit még csütörtökön fogták el Giurgiu megyében, egy, a giurgiui polgármesterhez közel álló személy lakásán. A „glinai hóhér” állandó jelzővel emlegetett Petroit és bandáját többek között gyilkossági kísérlettel, személyi szabadság korlátozásával, rablással és egyéb súlyos bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják. A gyanú szerint védelmi pénzeket szedtek, illetve szerencsejáték nyomán megszorult személyeknek nyújtottak uzsorakamatot. Akik aztán nem tudták időben törleszteni adósságukat, azokat a vezér birtokán addig tartották fogva – miközben bántalmazták is őket –, amíg rájuk nem íratták autójukat vagy ingatlanukat.
Az ügyészség kérését ugyanakkor – amelyben az őrizetbe vett személyek veszélyességére hivatkozva 29 napos előzetes letartóztatásukat kérte – a Bukaresti Törvényszék nem találta megalapozottnak. Így csupán egy nappal a bűnüldöző szervek közös akciója során őrizetbe vett banda letartóztatása után szabadlábra helyezte őket.
A nyomozó hatóságok szerint Petroi egyes befolyásos politikusokkal is jó viszonyt ápolt, többek között Răzvan Murgeanuval, Bukarest volt demokrata-liberális alpolgármesterével is közeli kapcsolatban állt. Murgeanuról egyébként a bukaresti sajtó olyan fényképeket közölt, amelyeken a bukaresti alvilág egyik közismert alakjával, Titi Chirával látható. Maximilian Bălăşescu, a nyomozást vezető egyik ügyész bejelentette, az akciót azért időzítették az önkormányzati választások utánra, mivel a banda tagjai egyes politikusoknak is dolgoztak a kampány során, többek között pénzzel támogatták kampányukat. Răzvan Murgeanu ugyanakkor cáfolta, hogy ismerné Sile Petroit, és úgy vélte, lejárató akcióba kezdtek ellene.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).