Hirdetés

Húszmillió euró támogatást kapnak az ukrajnai gabona miatt kárt szenvedett romániai gazdák

•  Fotó: Gov.ro

Fotó: Gov.ro

Húszmillió eurót fordít a kormány a beáramló ukrajnai gabona miatt kárt szenvedett termelők támogatására, ebből 10 millió eurót az Európai Bizottság biztosít, 10 millió eurót pedig a mezőgazdasági minisztérium költségvetéséből különítenek el – jelentette be csütörtökön a miniszterelnök.

Krónika

2023. április 20., 13:492023. április 20., 13:49

2023. április 20., 14:352023. április 20., 14:35

Nicolae Ciucă azt mondta, az erről szóló határozatot el is fogadja a kormány a csütörtöki ülésén, majd a Hivatalos Közlönyben való megjelenésétől számított 15 napon belül lehet kérelmezni a támogatást a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) kirendeltségeinél.

A gazdáknak járó támogatás mértékét az APIA számolja ki a learatott és raktározott búza mennyiségének függvényében.

Hirdetés

A támogatást szeptember 30-ig kapják meg.

A kormányfő hangsúlyozta,

meg kell találni a megfelelő megoldásokat a mezőgazdasági termelők és élelmiszeripari feldolgozók problémáinak megoldására, de az Ukrajnának nyújtott támogatást is fenn kell tartani.


korábban írtuk

Von der Leyen az ukrán gabonaimport betiltásáról: egyoldalú megoldások helyett közös európai megközelítésre van szükség
Von der Leyen az ukrán gabonaimport betiltásáról: egyoldalú megoldások helyett közös európai megközelítésre van szükség

Az Európai Bizottság „teljes mértékben” tudatában van az ukrán mezőgazdasági termékek megnövekedett behozatalával kapcsolatos aggodalmaknak, ugyanakkor az egyoldalú megoldások helyett közös európai megközelítésre van szükség a probléma megoldására.

A miniszterelnök beszámolt arról is, hogy választ kaptak az Európai Bizottság elnökétől, Ursula von der Leyentől arra a levélre, amelyben további négy tagállam kormányfőjével együtt a kelet-európai országokba áramló ukrán gabona árleszorító hatásának elemzésére kérték az EB-t. Válaszában az EB elnöke megerősítette, hogy

egy második támogatási csomag keretében további 100 millió euróval segítik az ukrán importtól szenvedő tagországok termelőit.

Továbbá a búza, kukorica, napraforgó és repce esetében megelőző intézkedéseket hoznak az uniós gazdák védelmére, illetve tovább dolgoznak az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek tranzitjának megkönnyítésén, a szállítmányok jobb követhetőségének biztosításán, a logisztikai költségek csökkentésén – ismertette Ciucă.

A kormányfő hangsúlyozta, válaszában az EB elnöke arra kérte az érintett tagországokat, hogy kerüljék az egyoldalú intézkedéseket, és a közös európai megközelítést szorgalmazta.

Nicolae Ciucă hozzátette, párbeszéddel és egyeztetésekkel meg lehet találni a megfelelő megoldást a helyzetre.

Reményei szerint erre legkésőbb április 25-én, kedden sor kerül, ekkor tartják meg ugyanis az uniós tagállamok mezőgazdasági minisztereinek tanácskozását.

korábban írtuk

Románia szigorúbban ellenőrzi az országon áthaladó ukrán gabonaszállítmányok útját
Románia szigorúbban ellenőrzi az országon áthaladó ukrán gabonaszállítmányok útját

Románia szigorúbban ellenőrzi az országon áthaladó ukrán gabonaszállítmányok útját, és kéri az ukrán hatóságokat, találjanak megoldást a gabonafélék és olajos magvak Romániába irányuló exportjának korlátozására.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 02., kedd

Egyre szorosabb a verseny Bukarestben, javult a Georgescuért rajongó jelölt népszerűsége

Két hét alatt több mint öt százalékponttal javult a bukaresti időközi főpolgármester-választáson az Igazságot Bukarestnek nevű választási szövetség nevében induló, a magát „szuverenistának” nevező ellenzék által támogatott Anca Alexandrescu népszerűsége.

Egyre szorosabb a verseny Bukarestben, javult a Georgescuért rajongó jelölt népszerűsége
Hirdetés
2025. december 02., kedd

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?

Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?
2025. december 01., hétfő

Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen: Románia korrupt ország

Románia korrupt ország, és a románoknak igazuk van, amikor azt mondják, hogy nem látják az akaratot a román állam részéről a korrupcióellenes küzdelemben – jelentette ki Nicuşor Dan a Románia nemzeti ünnepe alkalmából rendezett fogadáson.

Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen: Románia korrupt ország
2025. december 01., hétfő

Kifütyülték a miniszterelnököt Gyulafehérváron, az államfő Bukarestben „népfürdőzött” a román nemzeti ünnepen

Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.

Kifütyülték a miniszterelnököt Gyulafehérváron, az államfő Bukarestben „népfürdőzött” a román nemzeti ünnepen
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

Donald Trump üzent Romániának a december elsejei nemzeti ünnep alkalmából

Donald Trump elnök üzenetet küldött Romániának a december elsejei nemzeti ünnep alkalmából – jelentette be az elnöki adminisztráció az Antena 3 hírtelevízió kérésére.

Donald Trump üzent Romániának a december elsejei nemzeti ünnep alkalmából
2025. december 01., hétfő

Lasconi: a mostani az utóbbi 35 év legrosszabb kormánya, nem biztos, hogy Nicușor Dan kitölti a mandátumát

Hevesen bírálta Elena Lasconi, Câmpulung Muscel polgármestere, az érvénytelenített 2024. novemberi elnökválasztás első fordulójának második helyezettje a Bolojan-kormányt, mondván, hogy ez „az elmúlt 35 év legrosszabb kormánya”.

Lasconi: a mostani az utóbbi 35 év legrosszabb kormánya, nem biztos, hogy Nicușor Dan kitölti a mandátumát
2025. december 01., hétfő

Grindeanu: nem működnek a kiadáscsökkentő programok, kilépünk a koalícióból, ha csökkennek a bérek

Jelenleg úgy tűnik, hogy a kormány által az első és a második kaidáscsökkentő csomagban elfogadott intézkedések nem érték el céljukat, és gazdasági szempontból a dolgok nem a megfelelő irányba haladnak – jelentette ki Sorin Grindeanu, a PSD elnöke.

Grindeanu: nem működnek a kiadáscsökkentő programok, kilépünk a koalícióból, ha csökkennek a bérek
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

Online oktatásra váltanak a súlyos ivóvízhiány miatt egy romániai megyében

A Prahova megyei tanfelügyelőség vasárnap este bejelentette, hogy az ivóvízellátás szüneteltetése miatt december 2–5. között online formában zajlik az oktatás a megye 13 településén.

Online oktatásra váltanak a súlyos ivóvízhiány miatt egy romániai megyében
2025. november 30., vasárnap

Újraválasztották George Simiont az AUR elnökévé

Újraválasztották George Simiont a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökévé a párt vasárnapi gyulafehérvári kongresszusán.

Újraválasztották George Simiont az AUR elnökévé
2025. november 30., vasárnap

Több tízezren maradtak vezetékes víz nélkül az ország két déli megyéjében

Több tízezren maradtak vezetékes víz nélkül Prahova és Dâmbovița megyében, miután a heves esőzések miatt rendkívül zavarossá vált a környéket ellátó Paltinu gyűjtőtó vize.

Több tízezren maradtak vezetékes víz nélkül az ország két déli megyéjében
Hirdetés
Hirdetés