
Jogerősen húsz év börtönbüntetésre ítélte a bukaresti legfelsőbb bíróság szerdán Alexandru Vişinescu volt kommunista börtönparancsnokot, aki ellen emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt emeltek vádat.
2016. február 10., 12:252016. február 10., 12:25
2016. február 10., 12:582016. február 10., 12:58
Az 1956 és 1963 között a hírhedt Râmnicu Sărat-i börtönt irányító 90 éves Vişinescut azzal vádolták, hogy irányítása alatt a politikai foglyokat kegyetlen testi és lelki kínzásnak vetették alá. Az ügyészség legalább 12 fogoly – köztük a Nemzeti Parasztpárt (PNŢCD) több vezetőjének – haláláért közvetlenül őt tette felelőssé.
A 2013-ban kezdődött per tavaly júniusban kihirdetett alapfokú ítélete ugyancsak húsz év letöltendővel sújtotta a volt börtönparancsnokot. Mindemellett megfosztották katonai rendfokozatától, és 300 ezer euró kártérítés kifizetésére kötelezték áldozatai hozzátartozói javára. Bár az új büntetőtörvénykönyv szerint életfogytiglani börtönbüntetés szabható ki az emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt, Vişinescu esetében az elítélt magas kora miatt ez a büntetés nem alkalmazható.
A vádirat szerint a volt börtönparancsnok rendszeresen megsértette a politikai foglyok alapvető emberi jogait. Olyan feltételek között tartották őket fogva és olyan bánásmódnak vetették őket alá, amely a fizikai megsemmisülésükre irányult. Így például nem biztosították számukra a legszükségesebb gyógyszereket, orvosi kezelést, megtagadták a betegek börtönkórházba szállítását, éheztették a foglyokat. A hatóságok 138 embert azonosítottak, akik 1956 és 1963 között a szóban forgó börtönben raboskodtak, köztük a két világháború közötti korszak számos román politikusát, például Ion Mihalachét, a parasztpárt alapítóját.
Az ügyészség szerint a börtönparancsnokot személyes felelősség terheli a történtekért, hiszen az akkori börtönviszonyokat szabályozó hivatalos rendelkezések csak az előfeltételeit teremtették meg a kiirtást célzó börtönök és munkatáborok felállításának. „A politikai foglyok megsemmisítésére irányuló konkrét intézkedéseket a börtönparancsnokokra bízták\" – állapította meg a vádirat.
A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) 2013-ban kezdte el a sajtó által „kommunista pribékeknek\" nevezett volt börtönőrök és munkatábor-parancsnokok elszámoltatását. Vişinescu az első, akinek az ügyében jogerős ítélet született.
Tankönyvek nélkül kezdik a kilencedikes diákok a középiskolát hétfőn Romániában. Az oktatási miniszter elektronikus változatokkal „vigasztalja őket”, miközben arról is beszélt, mely tantárgyak esetében a legerőteljesebb a pedagógushiány.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
szóljon hozzá!