Hirdetés

Humanitárius segélyekért felelhet Creţu

Nem a regionális politikáért felelős, nagy fontosságú európai uniós biztosi tisztséget kapja meg Románia, hanem a kevésbé jelentős, humanitárius segélyekért felelős posztot – állította brüsszeli értesülésekre hivatkozva az Euractiv.

Balogh Levente

2014. szeptember 04., 21:352014. szeptember 04., 21:35

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválasztott elnöke csütörtökön hallgatta meg Románia jelöltjét, Corina Creţu szociáldemokrata párti (PSD) EP-képviselőt, és azt követően jelenti be, melyik ország milyen biztosi tisztséget kap, miután az öszszes jelölttel tárgyalt.

Victor Ponta miniszterelnök még szerdán délután azzal kérkedett, hogy az EB-vel folytatott hosszas és bonyolult egyeztetések nyomán sikerült az általa a legfontosabbnak nevezett régiópolitikai tárcát megszereznie Románia számára. Annak indoklásául, hogy miért tartotta mindeddig titokban Creţu jelölésének tényét, azt mondta: távol akarta tartani Traian Băsescu államfőt a tárgyalásoktól, mert tudta, hogy „tönkre akarja tenni őket”.

Ponta egyébként azt is kijelentette, hogy a jelöltet továbbra is csak azt követően hajlandó hivatalosan megnevezni, hogy Juncker bejelenti, milyen biztosi tisztséget szán az országnak. Csütörtökön már arról beszélt: Băsescu kifogást emelt a román jelölés ellen, és igyekezett az államfőre hárítani a felelősséget az esetleges kudarcért.

„Ha Románia nem kapja meg a legfontosabb tisztséget, amelyet már kialkudott, az a legszégyenletesebb pillanat lesz az ország számára” – mondta Ponta. Az ellenzéki Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) társelnökei, Klaus Johannis és Vasile Blaga szerdán levélben fordultak Junckerhez, amelyben jelezték: Creţu jelölése törvénytelen, mert nem értesítették róla a parlamentet, amely így nem tudta megszervezni a szakbizottsági meghallggatását.

Mint ismeretes, Románia eddig az agrárpolitikákért felelős biztosi tisztséget birtokolta, amelyet Dacian Cioloş töltött be. Ponta Cioloşt is jelöltként nevezte meg, de csak arra az esetre, ha az ország megtarthatná a mezőgazdasági biztosi posztot. Az Euractiv szerint egyébként a magyar Navracsics Tibor a vámügyi biztosi tisztséget kapja meg, míg a regionális politikáért felelős biztos a horvát Neven Mimica lesz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés