Hirdetés

Honatyavándorlás a parlamentben

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Minden eddiginél nagyobb méretű politikai vándorlás zajlik a román parlamentben, ahol a honatyák jelentős része legalább két pártban megfordult már. A képviselők és szenátorok átigazolása, „függetlenedése” miatt a Demokrata-Liberális Párt (PDL) és az RMDSZ alkotta, decemberben még törékeny kormánykoalíció ma már kényelmes többséggel bír a törvényhozásban.

Rostás Szabolcs

2010. március 05., 10:152010. március 05., 10:15

Jóformán nem telik el hét anélkül, hogy a román parlament egyik-másik pártjának valamelyik tagja ne hagyja ott alakulatát, átigazolva egy másik frakcióba. A jelenség nem új keletű a bukaresti politizálásban, a rendszerváltás óta eltelt húsz év alatt civil szervezetek már rangsorolták is a legtöbb pártban megfordult politikusokat, azonban soha annyian nem gyakorolták a pártvándorlást, mint az elmúlt időszakban. A hazai jogszabályok csak a helyi és megyei önkormányzati képviselők esetében tiltják az egyik pártból a másikba történő átigazolást. Pontosabban azok a tanácsosok, akik kilépnek egykori alakulatukból, automatikusan elveszítik mandátumukat, és ugyanez áll fenn abban az esetben, ha a pártok vonják meg bizalmukat önkormányzati képviselőjüktől. Érthető, hogy a helyi és megyei képviselőtestületek tagjai ritkán különböznek össze alakulatukkal, ellentétben a parlamenti képviselőkkel, akik pártjukból való távozásuk esetén megőrzik mandátumukat.

A 2008 decemberében rendezett parlamenti választások óta a 471 képviselő és szenátor közül több mint negyvenen hagyták ott azt a politikai alakulatot, amelynek színeiben mandátumot szereztek. A legnagyobb érvágást a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenvedte el, ahonnan az elmúlt 14 hónap alatt huszonegy honatya (tizenöt képviselő és hat szenátor) távozott, a liberálisok (PNL) tábora pedig tíz képviselővel és öt szenátorral lett kevesebb; az RMDSZ sorait még nem hagyta ott honatya az elmúlt húsz évben. Nagyon sokan álltak át másik képviselőcsoporthoz a tavaly decemberi, Traian Bãsescu második mandátumát eredményező államfőválasztást követően, ugyanakkor jelentős népvándorlás követte a PSD február 20-i, Mircea Geoanã elnök bukását hozó kongresszusát is. Ráadásul a hét frissen távozó honatya között van Cristian Diaconescu szenátor, volt alelnök, igazságügyi és külügyminiszter – aki a kongresszuson megpályázta az elnöki tisztséget – és Marian Sârbu képviselő, volt alelnök és munkaügyi miniszter.

A pártjukat elhagyó képviselők és szenátorok többsége függetlenként folytatta parlamenti tevékenységét (a felsőházi frakció jelenleg 10, a képviselőházi pedig 17 tagot számlál), mások csatlakoztak az Emil Boc kormányfő vezette PDL frakciójához, amely nyolc honatyával gazdagodott 2008-hoz képest. A függetleneknek köszönhetően a Boc-kabinet ma már kényelmes többségnek örvend a törvényhozásban, és vezetőjük, az exszociáldemokrata Gabriel Oprea nyugalmazott hadseregtábornok toborzását a miniszterelnök azzal honorálta, hogy rábízta a védelmi minisztérium irányítását. Miközben a PDL, az RMDSZ, a 18, nem magyar kisebbségi honatya és a függetlenek alkotta koalíció híveinek száma decemberben még csak kettővel haladta meg a beiktatáshoz szükséges 236 szavazatot, a sokak által árulónak tartott honatyák révén a kormány ma már 250 voks fölött diszponál, és nem kell tartania a bizalmatlansági indítványtól. Sőt a napokban olyan hírek szivárogtak ki a PNL-ből, hogy az alakulat hétvégi tisztújító kongresszusa ürügyén nyolc-tíz honatya hagyja ott a liberális pártot. Mindez tovább csökkentené a 31 mandátummal bíró RMDSZ súlyát a koalícióban, még akkor is, ha maga Boc cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a függetlenek által létrehozandó új baloldali alakulat „kiváltaná” a kormányból a magyar alakulatot. Egyébként a román politikusok feddhetetlenségét vizsgáló kimutatások szerint a hazai honatyák közel fele legalább két pártnak volt a tagja a rendszerváltás után, és csak mintegy félszázan kerültek másik alakulatba pártok fúziója révén. Akadnak ugyanakkor, akik négy pártban is megfordultak már, és persze nem számított az ideológiaváltás: „hitelesen” politizáltak a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Pártban, a baloldali PSD, a jobbközép PDL és a liberális pártban is.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés