
Négy új, Romániában legyártandó hadihajót akar beszerezni a védelmi minisztérium a holland Damen csoporttól a következő hét évben, ezekért 1,6 milliárd eurót fizetne – tudta meg a tárcától a Hotnews hírportál.
2016. november 24., 16:092016. november 24., 16:09
2016. november 24., 19:492016. november 24., 19:49
A négy korvettet a holland cég galaci hajógyárában építenék, a részletekben fizetendő vételár a fegyverzetet, a legénység kiképzését és a román haditengerészet más hajóinak korszerűsítését is tartalmazza.
A kormány ezen szándéka a közvitára bocsátott határozattervezet interneten való megjelenésével néhány napja került nyilvánosságra, a dokumentum azonban csak a program első négy évére (2017–2020) vonatkozik, ezért ebben még csak 800 millió eurós keretösszegről van szó – magyarázta a Hotnewsnak a védelmi tárca egy meg nem nevezett illetékese. Az első többfeladatú korvettet a szerződéskötéstől számított két és fél év múltán vehetné át a haditengerészet, ami „életbevágó érdeke Romániának a Fekete-tenger térségében tapasztalható jelenlegi biztonsági kihívások közepette\" – idézte a portál a védelmi illetékest.
A tárca 13 korvettprojektet vizsgált meg, amelyek közül négy felelt meg a román haditengerészet műszaki elvárásainak. A Damen SIGMA osztályú, több mint száz méter hosszú, 14 méter széles, ötezer tengeri mérföldes autonómiájú, 120 tagú legénységgel működő, 76 milliméteres ágyúval, könnyűfegyverzettel, két-két rakétavetővel és torpedóval felszerelt, 10 tonnás helikopterek fogadására képes hadihajóinak kiválasztásánál fontos szempont volt az is, hogy ezáltal egy Romániában működő hajógyárat fejlesztenek, az építkezés pedig hazai beszállítóknak is munkát ad.
A kormány zöld jelzést adott a közigazgatási reformnak: sürgősségi rendelettel indítják el az állami apparátus átszervezését, amely létszámcsökkentést irányoz elő az indokolatlan álláshelyeken, és átalakítja a központi–helyi hatáskörök rendszerét.
Következő ülésén a kormány sürgősségi rendeletet fogad el a helyi adók felülvizsgálatáról - számolt be kedden az RFI-nek adott nyilatkozatában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) újabb első- és másodfokú riasztásokat adott ki havazás és hóviharok miatt az ország több régiójában.
Élő adásban tépte szét doktori diplomáját Cristian Preda politológus, volt elnöki tanácsadó a doktori címért járó pótlék tervezett csökkentése miatt.
A súrlódások ellenére jobb a koalíciós kormányzás, mint az egypárti, az emberek megbánnák, ha 2028-ban egypárti kormány alakulna – vélekedik Kelemen Hunor RMDSZ.-elnök.
A romániai polgárok többsége nem hisz abban, hogy még idén véget érhet az ukrajnai háború – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Călin Georgescu hétfőn ismét kérte, hogy oldják fel a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2024 december elején tartott ülésének titkosítását, arra hivatkozva, hogy az alapozta meg az elnökválasztás második fordulójának érvénytelenítését.
A kormánykoalíció hétfői ülésén a pártok képviselői egy intézkedéscsomagról állapodtak meg, amely többek között 25 százalékos adócsökkentést irányoz elő a 100 évnél régebbi épületek esetében, illetve 15%-os csökkentést az 50 és 100 év közötti épületeknél.
Továbbra is problémás a romániai átoltottsági arány – hívta fel a figyelmet hétfőn Alexandru Rogobete. Az egészségügyi miniszter hangsúlyozva, hogy a különféle kezdeményezések, köztük a gyógyszertári oltás kísérleti programja sem hozott érdemi javulást.
A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést a szociáldemokraták által javasolt szolidaritási csomag nélkül - közölte hétfőn a Facebook-oldalán Mihai Fifor képviselő.
szóljon hozzá!