2010. március 12., 13:212010. március 12., 13:21
A tüntetők a kormány távozását követelték, néhányan pedig hógolyókat dobtak a helyszínen tartózkodó Emil Boc miniszterlnök felé, de nem találták el.
A dolgozók a közalkalmazottak bérét egységesítő törvénnyel is elégedetlenek, amely január elsejétől lépett hatályba. A közalkalmazottak egy része ugyanis sérelmezi, hogy bérük kisebb lett a jogszabály alkalmazása következtében, miközben a kormány korábban megígérte, hogy a bérek kiegyenlítését célul kitűző jogszabály nyomán senkinek sem fog csökkenni a fizetése.
A szakszervezetek a parlament asztalán lévő új nyugdíjtörvény-tervezettel is elégedetlenek, amely megszünteti a kiemelt nyugdíjakat, a nők esetében 65 évre emeli a nyugdíjkorhatárt 2030-tól, kiegyenlítve a férfiakéval.
Emil Boc miniszterelnök a tüntetők megértését kérve hangsúlyozva, hogy Románia is Görögország sorsára jut, ha nem hajtja végre a Nemzetközi Valutaalap által követelt reformokat.
A közalkalmazottak bérét egységesítő törvény következtében a pedagógusok egy része is kisebb fizetést kapott januárban, mint decemberben. Emiatt a közoktatási szakszervezetek is tüntetéseket terveznek, és kilátásba helyezték a tanév megbénítását is általános munkabeszüntetés révén.
A Boc-kormánynak tavasszal várhatóan erőteljes szakszervezeti tüntetéshullámmal kell szembenéznie, hiszen március 18-ára például a bukaresti metrósok is meghatározatlan időre általános munkabeszüntetést hirdettek. Ők legutóbb novemberben szüntették be a munkát, sztrájkjukat a bíróság első fokon törvénytelennek ítélte, a jogerős ítélet szerint azonban a metrósok nem követtek el jogsértést. Ezért határoztak most ismét úgy a szakszervezeti vezetőik, hogy beszüntetik a munkát. Magasabb béreket követelnek, hiszen szerintük a vállalatuk eredményei ezt lehetővé teszi.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).