Hirdetés

Hivatalos: az RMDSZ még az ülésteremben sem lesz jelen a Veștea-kormányról szóló bizalmi szavazás idején

hivatalos

Nem lesznek ott. Hivatalossá vált, hogy az RMDSZ parlamenti frakciói nem támogatják Adrian vestea kormányát

Fotó: Kelemen Hunor/Facebook

Az RMDSZ parlamenti frakciói úgy döntöttek, hogy nem szavaznak bizalmat az Adrian Veștea vezette kormánynak – jelentette be Kelemen Hunor szövetségi elnök.

Balogh Levente

2026. június 17., 14:292026. június 17., 14:29

Kelemen a frakciók ülése után jelentette be a szövetség hivatalos álláspontját, hozzátéve:

törvényhozóik a szavazás idején nem is tartózkodnak majd az ülésteremben.

Hirdetés

Ezt azzal indokolta, hogy nem akarják a kormány elleni szavazattal ellehetetleníteni az esetleges jövőbeni együttműködést.

„Nem szavazunk bizalmat a kormánynak. Ez egy egyetlen tartózkodás melletti, szinte egyhangú döntés volt” – szögezte le.

„Ami most történik, az nem Romániáról szól, hanem a különböző pártok közötti küzdelemről, és ez nem a mi küzdelmünk” – mondta.

Idézet
Ha én Veștea lennék, nem fogadnám el a szélsőségesek szavazatait. Megpróbálják az AUR-t melonizálni. Ha Veștea elfogadja a támogatásukat, az máris egy lépés ebbe az irányba”

– mondta Kelemen, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Olaszország Fivérei nevű pártjára utalva, amelyet szélsőjobboldaliként tartottak nyilván, de aztán bekerült az elfogadott pártok sorába.

„És

Idézet
a Veștea-kormány is kisebbségi kormány lesz, ne higgyék, hogy az AUR minden tervezetüket támogatni fogja.

Mi bizalmat szavaznánk egy PSD-kisebbségi kormánynak, bizalmat szavaznánk egy PNL–USR–RMDSZ-kormánynak is, de Bolojan miniszterelnök nélkül. Erről beszéltem tegnap Ilie Bolojannal és Dominic Fritzzel” – tette hozzá Kelemen Hunor.

Az RMDSZ-frakciók döntését megelőlegezte a Szövetségi Állandó Tabács (SZÁT) keddi döüntése, amelynek értelmében a szövetség nem lép be a Veștea-kormányba, a frakcióknak pedig azt javasolja, hogy ne szavazzanak bizalmat az általa vezetett kabinetnek.

korábban írtuk

Kikosarazta az RMDSZ Veșteát, nem támogatja a kijelölt miniszterelnök kormányát
Kikosarazta az RMDSZ Veșteát, nem támogatja a kijelölt miniszterelnök kormányát

Az RMDSZ nem lesz tagja egy Adrian Veștea vezette kormánynak, és azt javasolja a parlamenti frakcióknak, hogy ne szavazzanak bizalmat egy ilyen kabinetnek – jelentette be Csoma Botond képviselőházi frakcióvezető.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés